Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1954-11-27 kibővített kari tanácsülés - 1./ Hallgatók és volt hallgatók pályadíjainak, valamint az oktatók prémiumának átadása - 2./ Oktatási és nevelési kérdések a karon

üGv i Oláh J гЪъ 4 : Mi is iratunk dolgozatot, kettőt is, a dol­gozat is számit a gyakorlati jegy tekintetében, de nem csak az számit. Nem lenne tehát helyes, ha a honvédelmi tanszék csak a dolgozat alap­ján állapítaná meg a jegyet, mert a gyerekek arról beszélnek, hogy van, aki ötösre feléL mindig, de nem tud Írni. A gyerekek felelnek a foglal­kozásokon, s ezeket a feleleteket és az Írásbeli dolgozatokat össze­foglalóan kell értékelni. Holló főhadnagy: Nem készültem, és ezért eléggé rendszertelen volt a felszólalásom. Félév közben az úgynevezett évközi ellenőrzőket megcsináltuk. A Felsőoktatási Szemlében ki is jött, hogy ez beszámít a félévi eredményekbe. A hallgatóknak a gyakorlati foglal­kozásokon tanúsított szereplését jegyezzük és ezeket is figyelembe vesszük, sőt mód van arra, hogy aki gyengébben áll, javíthasson. A szakaszparancsnoknál kiirtuk, hogy melyik hallgató áll gyengén, megvan rá a mód, hogy konzultáció keretében is beszámoljanak az egesz anyag­ról. Csak abban foglalunk el merev álláspontot, hogy most, a félév be­fejezésekor nem fogadunk el reklamációt és megadjuk azokat a jegyeket, amelyeket a hallgatók lelkiismeretünk szerint megérdemeltek. Á félév végéig viszont foglalkozunk velük. В anner János: T. Tanácsülés! Az ifjúságot nyolc vizsga ter­heli, Mi lesz, ha beszámolóként három óra hosszat tartó dolgozatirást rendelünk el, mert hiszen na a nonvédelmi tanszéknek joga van ezг meg­tenni, акког mmaen előadónak joga van rá. Közös platformra kell te­hát jutnunk. Ha a főhadnagy^elvtárs úgy érzi, hogy el van szigetelve a karon belül, az ilyen intézkedésekkel a tanszék még jobban elszige­telődik, mert nem simul hozzá ahhoz, amit a vizsgarend szabályként elő­ír. A minisztériumból érkezett rendelkezés alapján összeállítottuk a vizsgarendet, s például a régészhallgatók számára nyolc vizsga jött ki, ezenkivül vannak gyakorlati jegyek és három beszámoló, de ez csak az első félévben van igy, a második félévben még rosszabb a helyzet. Az eredeti rendelkezésben az volt benne, hogy hat vizsgánál több nem le­het. Miért játszunk ezzel? Hiszen tisztára játék, hogy vizsgákat tar­tunk, beszámolókat tartunk és gyakorlati jegyeket adunk, amikor ezek kivétel nélkül vizsgák, a hallgatók számára tökéletesen mindegy,^hogyan hívják. A nyolc vizsga közül csak négy van a saját tárgyukból, két vizs­ga van történelemből beállítva. Ráadásul a régészek háromszakosak let­tek, Tessék tehát elképzelni azt a megterhelést, amelyet az ifjúság eb­ben az esztendőben elszenved. A helyzet ugyanis az, amiről a karyiem tud, hogy az a kívánság merült fel? hogy általánosabb legyen a régész­képzés, mert egészen jól érthető módon azt az embert, aki ősrégész volt, nem lehetett másra használni, mint ősrégészetre,^ugyanígy volt a római régészetnél, tehát nagyon merev volt a szakok szétosztása. Ne történjék meg az, hogy kiküldünk valakit az Alföldre és fogalma sincs a népván­dorláskori és a középkori régészetről, pedig a múzeumban nincs másik régész, A régészhallgatók tehát kénytelenek más régészeti tárgyakat is tanulni, de ezzel a heti három órával és a hozzávaló vizsgával terhel­tük meg őket, ez két tárgynál hat óra. Helytelen tehát, hogy ugyanezek­nek a hallgatóknak történelemből mindkét félévben vizsgájuk van. Termé­szetesen mi a magunk részéről mégiscsak a magunk szakmáj át^ tartjuk olyan fontos tárgynak, amelyből vizsgázxnia kell a hallgatónak, mert akkor miért hallgat. Az azonban meggondolandó, hogy idegen szaktárgyak­ból miért kell két féléven keresztül vizsgát tennie. Ezt kizárólag az ifjúság érdekében mondom. Hozzáteszem, hogy hallgatóink nem^panaszkod­nak a túlterhelés miatt sem Oroszlán kollégámnál^ sem László Gyulánál, sem nálam, de a legmagasabb óraszámmal vannak igenybevéve, mert pótol­ni ok kell olyan tárgyakat, amelyeket eddig nem tudtdc hallgatni. Amikor tehát a hallgatóság azzal jön, hogy csökkenteni kell az óraszámokat,

Next

/
Thumbnails
Contents