Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1954-11-03 kari tanácsülés - Napirend előtt: A kar két 25 éves szolgálati idejét betöltött dolgozójának megjutalmazása - 1./ Az oktatás és nevelés kérdései a karon - 2./ A felszabadulás 10. évfordulójának megünneplésére vonatkozó program megbeszélése
10 2.h% a legkomolyabb tudom-Inyos eredményeket is agyon lehet ütni rossz módszerekkel, nem tudják elérni az oktatók azt a célt, amely végsó' fokon az alapvető, hogy hallgatóink minél többet minél .jobban tudjanak, hogy ne vizsgára készüljenek és utána elfelejtsék az egészet. Amint már a módszertani alapelvsk tapasztalatainak értékelésénél említettem, a nevelési alapelvek kidolgozásának módja is az, hogy a legszélesebb körök mondják el véleményüket, tapasztalataikat és kívánságaikat. Az volt ennek az alakuló tanácskozásnak az álláspontja, hogy az is hozzájárulhat a nevelési alapelvek kidolgozásának eredményesebbé • tételéhez, ha az egyes oktatók nem is tudnak egy-egy konkrét probléma megoldására javaslatot tenni, de magát a problémát felvetik különböző bizottságokban. Futatja ez, hogy a Történettudományi Karon megindultak a vizsg.álódások etekintetben. "Vitatkoznom kell Szabad elvtárs hozzászólásával, mert nem lenne helyes az, ha a minisztériumban az okos emberek összedugnák a fejüket és kidolgoznák a nevelési alapelveket és az egyetemre más feladat nem hárulna, mint azok megválósitása. Ezzel a teóriával ellentétes Marek elvtárs álláspontja, és ezzel egyet kell érteni, mert hiszen a nevelési alapelvek kidolgozása egyetemi vonalon teljesei uj dolog. Nem arról van szó, hogy eddig nem folyt nevelő munka az egyetemeken, de köztudomású, hogy ennek tudományos megfogalmazásáról eddig nem volt szó és ezt a minisztérium nem is tudná megoldani az egyetemi oktatók eddigi tapasztalatainak segitségül hivása nélkül, amelyeket azután a minisztérium x hosszú egyetemi nevelő, oktató múlttal rendelkező nevelők bevonásával megpróbál# tudományos alapokra helyezni. Természetesen tisztában van azzal, hogy az első próbálkozás nem fog magas tudományos színvonalat elérni. A kezdeményezés nehézségei annál inkább csökkenthetők és kiküszöbölhetők? minél szélesebb körben vitatkozunk rajt&? minél szélesebb körű oktatói véleményre támaszkodhat majd az a minisztériumi főbizottság, amely az anyagot tudományosan rendszerezi. Áttérek az oktatók személyes példaadására. Mint Farkas elvtárs is megállapította, hallgatóink általában megfeledkeznek az elmujfclt tiz év eredményeiről, ugyanakkor azonban nem is tudhatnak arról, hogy milyen volt a magyar felsőoktatás a felszabadulás előtt, milyen körülmények között tanultunk mi, milyen támogatásban volt részünk a Horthy-rendszer részéről, milyen nehézségeket kellett csaknem teljesen önállóan, minden segítő kéz nélkül megoldani. Meg kellett küzdeni egyrészt az állam- apparátus kontraszelekciójával, másrészt olyan nehézségekkel, amelyeket a mai egyetemi hallgatók nem is ismernek. Az ösztöndijrendelettel kapcsolatosan országszerte folyó vita arra enged következtetni, hogy egyetemi hallgatóink nagyon természetes dolognak tartják és szentség- törésnek veszik, ha nem úgy van, hogy az illannak mindent magára kell vállalnia a felsőoktatás terén. Most kell—learatnunk annak a politikának kalászait, amelyet korábban folytattunk. Nem árulok el vele titkot, ha rámutatok, hogyan csábitottuk a középiskolai tanulókat az egyetemre. Átnézegettem az 1949 óta kiadott beiskolázási brоsuriáinkat. Volt azokban minden jó, ami az egyetemi hallgatókra vár: ösztöndíj, kulturális lehetőségek, támogatás, hogy a menzákon milyen fehérkötényes pincérek fogják kiszolgálni a hallgatókat és sehol sem szerepelt az, hogj ezzel szemben mit kell csinUniók a hallgatóknak. Hogy fcszitett keretszámainkat teljesíteni tudjuk, akár alkalmas volt rá, akár nem, idehoztuk. Nagyon gyakran a minisztérium követte el azt a hibát, hogy szinte ráerőszakolta az egyetemekre a mechanikus átirányítás szervezeti formáján keresztül azokat a hallgatókat, akiknek sem kedvük, sem tehetségük nem volt az illető studium elvégzéséhez. Amikor azután nehézség mutatkozott, akkor a minisztérium azt emlegette, hogy megint lemorzsolódás van, a minisztériumi funkcionáriusok rémálma. Nem néztük, hová vezet ez a politika. Nem akarom most magamra vállalni a helytelen beiskolázási politikából származó összes ódiumok felelősségét, mert hiszen ez psup^n,szerves része volt egész népgazdasági politikánk nagy lábon való élesének.