Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1954-07-30 kari tanácsülés - 1./ Áttekintés és mérleg az elmúlt évi munkáról - 2./ Következő évi munkaterv megbeszélése
tárgyakra, de еЪЪе az eddigi szokástól eltérően a testnevelés is bele van Írva, amit helyesnek tartok, mert végeredményben meglévő megterhelés. Itt tehát tulajdonképpen változás nem történt. A történelmi órákra az első félévben 11 óra, a második félévben 9 óra esik, a magyar jellegű órákra az első félévben 10 óra, a másodikban 12. A magyar szak kettős, irodalmi és nyelvészeti jellegére való tekintettel és a diszciplína nagyobb szétdaraboltsága miatt itt óraszámban egy minimális többlet mutatkozik. Most a harmadik és a negyedik év egyszakos tanterve következik. Itt nagyobb meglepetések nem érik az elvtársakat. Egy újdonság van itt, a Kommunisták Magyarországi Pártjának története, amely a második félévben egy órában kerül előadásra, ezen a téren a szaktanszéknek lesznek bizonyos problémái. A tantervhez járó magyarázat megemlíti a 3. pontban a megjegyzések közt, hogy a mi karunkon a negyedik év első felében kul- ISturtörténet helyett az előző tanévben be nem fejezett Szovjetunió к népeinek története cimü kollégium iktatandó be a tantervbe, tehát a harmadik évfolyam mindkét félévében lesz két-két óra irodalomtörténet, művészettörténet,zenetörténet,színháztörténet, széleskörű kulturális anyag előadása fog megtörténni, illeszkedve az illető történeti korszakhoz. Ebben a kérdésben még nem állunk elég szilárd talajon, nincs meg rá a tervezet, nem tudjuk még, hogy kik lesznek az előadók. Az az érzésem, hogy karunkon nehezen lehet erre előadót kapni, a szomszéd kar segítségét kell kérnünk és igénybevennünk. Ennek a tervét is pontosan el kell készíteni. Nem gondolom azt, hogy egy teljesen merev, minden esztendőre vonatkozó tervre van szükség, hanem itt a fejlődéshez kell igazodni. Ladányi Andor: Csak két év, a kétszakosság megoldja ezeket a problémákat. I,1 ó t h Zoltán dékán: Két év alatt nem lesznek ebből a szempontból nagyobb problémák. A történelem-levéltár-szakos tanterwel nincsenek nagyobb problémák. A latin-történelem-szakos terv, amely tulajdonképpen a szomszéd karon folyik, szintén nem vet fel súlyosabb kérdéseket. A régészet-művészettörténeti szakkal kapcsolatban vetődhet fel a művészettörténetnél az a kérdés, hogy a második évfolyamot mint külöh évfolyamot meg tudjuk-e oldani. Nézetem szerint nem tudjuk megoldani, de szerencsére a tanterv kisérő irata ezzel a lehetetlenséggel már eleve számolt. Kedves Elvtársak! E rövid ismertetés után javasolom, hogy vizsgáljuk meg a volt első évesek, most már kétszakos másodévesek tantervi kérdéseit. Röviden szólnék e tanterv történelmi részéről, mert a magyar részét nem tudjuk megtárgyalni, az nem is készült el. A volt történészek az első félévben egyetemes történetből a rendes következő kollégiumot 1640-ig hallgatják megfelelő szemináriummal. A magyar történetben a rendkívüli helyzetre való tekintettel egy félévi szünetelés állana be, hogy a volt magyar szakosok utólérhessék őket és a második félévtől kezdve párhuzamosan, egységesen folkyhassék az oktatásuk. A latin nyelvnél különbségek lesznek, de meg kell kezdeni a latin nyelvű oktatást. A volt magyar szakosoknál az egyetemes történetet nem az ókornál kezdenék el, hanem belekapcsolódnának a középkor hallgatásába 476-tól, a magyar történelmet azonban az első félévben valahogy 1526-ig behozzák, hogy utána egységesen mehessenek tovább és a latin nyelvből is megkezdjük az oktatást. Miután a szeminárium vagylagos, tehát vagy az egyikből vagy a másikból van, kivéve ftéíolt 'történészeknél az első félévben, tehát a volt történészek-16-