Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 9.a.1.)
1955-11-18 / NYIK és TÖK közös kari tanácsülés - TÖK és Nyelv és Irodalomtudományi kar közös tanácsülése - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”
- ъ? - 39 2\% tos például, hogy a tanár pontos legyen. Ha a tanár nem pontos, soha nem számíthat joggal arra, hogy hallgatóitól elvárja a pontosságot. Ez látszatra csekélység, ae alapj ában véve igen «.ooioiy kérdés. Ide tartozik az óra befejezése is. A hallgatókat és a tanárt bizonyos érdekközösség köti össze, "ha te visszaélsz az én időmmel, én is a ±k tiéddel" alapon, nem helyes tehát az, ami elég gyakran előfordul, hogy a tanárok kifutnak az időből, különösen most a kétórás főkollégiumokon. Mégsem helyes, ha az ember hosszúra nyújtja az * órát és a szünetet elveszi a hallgatótól. A hallgató megérzi, hogy a tanár felkészült-e az előadásra. A hallgatók megkövetelik, hogy a tanár kellő gonddal készült előadást tartson. Itt van az őszinteség kérdése, most térek rá a lírai vallomásra. Magam tapasztaltam, igen nagy hatással volt hallgatóimra, ha az előadás során saját régi polgári munkáimat megkritizáltam és annak hiányosságaira rámutattam. Felszisszennek erre a bátorságra, s ez az ő őszinteségüknek' is kiinduló pontja lehet és kell is lennie. Nagyon szépen elemezte Bóka elvtárs a bizalom kérdését. A hallgatónak nem szabad azt éreznie, hogy a tanár - áiogy pestiesen szokták mondani - bratyizik bele, nem szabad azt az érzést kelteni, hogy a tanár az egyik hallgatóval kivételesen kedveskedik, de rendkívül fontos, hogy a hallgató érezze, hogy a tanár szereti. Megint lírai vallomást teszek. Nagyon szeretem a fiatalságot, rendkívül szeretem a hallgatóságot és azt hiszem, hogy ennek mindig megvan a visszhangja, a hallgatók tudják és érzik ezt és az ilyen kapcsolatban a tanár és hallgató viszonyában, úgy érzem, nagyon nagy jelentősége van. Ennek nem egy hallgatóval,