Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 9.a.1.)

1955-11-18 / NYIK és TÖK közös kari tanácsülés - TÖK és Nyelv és Irodalomtudományi kar közös tanácsülése - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”

elkülönítve politikai és társadalmi kérdésekről beszélni velük úgy, hogy abban ne legyen benne egyetemi hallgatói mivoltuk és személyes problémáik kérdése. Erre azonban csak egy olyan harmonikus egyéniség képes, akinek személyes szenvedélye egybeesik az egyetem céljával, oktatásügyünk céljával, a mi egész dolgozó népünk céljával, aki - hogy durván fejezzem ki magamat - sem nem szakbarbár, sem nem mozgalmár, hanem harmonikus egyéniség, típusa annak az embernek, akit Sztálin lenini embernek nevezett, akiben msgxxn a társadalmi érdeklődés, a tudományos érdeklődés harmonikusan egyesül legszemélyesebb aspirációival.

Az egyéni hatás különböző terepeiről elég bőségesen számolt be Világhy elvtárs tanulmánya. Hadd soroljam fel csak taxatíve és egyre rövidebben ezeket a terepet, pusztán csak arra az egy-egy kérdésre szorítkozván bennük, ami a tanári személyiséget valamikép érinti. Ilyen elsősorban az előadás, a tanári egyéniség hatásának központi terepe. Itt az első, ami az egyéniség hatását jelenti, a tudás biztonsága. Ezt követi csak a gondolkozás eredetisége, az átadás erkölcsi szenvedélye, az a szenvedély, amelyet’ persze nem érezhetnek a hallgatók annál a tanárnál, aki állandóan a jegyzetei fölé hajolva lapozgat és fel sem néz irataiból, hanem akinek a szeme ott jár a

Ir

hallgatók sorában és megérzi, hogy most egy mondatot azért ismétel, mert azt érzi, hogy valahol még a megértés nem tökéletes és szenvedélyesen nem tudja elviselni, hogy ne értsék át teljes erővel, amit mond.

Ilyen terep a stilus igényessége és demokratizmusa, az a tisztelettudás, amivel a tanár tanítványaival, tehát- 14 -