Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 9.a.1.)

1955-11-18 / NYIK és TÖK közös kari tanácsülés - TÖK és Nyelv és Irodalomtudományi kar közös tanácsülése - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”

as

»

Nem kétséges módon .a Vallomásaiból tudjuk, hogy ez a nevelői személyiség, ha munkxája nem is volt tervszerű, ha nem is foglalkozott vele a tudományos érdeklődés megfelelően, s szükséges lenne, hogy foglalkozzék, de szerepe az egész magyar nevelés történetén természetesen végighúzódik, ezt nem is kell bizonyítani .

Sokkal fogasabb kérdés, hogy miután egyéni, személyes hatásról van szó, lehetra-e azt szabályozni vagy fokozni, valamiképpen előzmoditani eztx a hatást. Szerencsére azt mondhatjuk, hogy sem sematizálni, sem normalizálni, sem profilírozni nem lehet. Ám az, hogy egyéni hatásról van szó, nem jelentheti azt, hogy példát ne mutathatna és nem jelenti azt, hogy ne lehetne még fokozni ezt a hatást. Hogy egyéni hatásról van szó,

C v

a mi szempontunkból csak annyit jelent, hogy ne szolgai utánzás ra akarjuk ösztökélni egyetemi oktatóinkat, amikor a ne*

velői személyiség, egyéniség hatásáról beszélgetünk, hanem jó módszerek uj, egyéni változataira ösztökélünk, mert nem kétságes, hogy ennek továbbvitele körülbelül igy fogalmazható meg.

Mi szabályoz? Mi az, ami bizonyos mértékig ezt az egyéni ha tást szabályozza? Nem kétséges, hogy elsősorban a közös cél, ami minden egyetemi nevelő előtt világosan áll. Mi fokozhatja ezt az egyéni hatást? Nem kétséges módon a nevelői felelősség, atxxax Mi az, ami - hadd használjam mégis ezt a szót - normali- zálja? Az eredmény igénye, az, hogy bizonyos eredményt munkánkban el akarunk érni, s ez erőnk hol fokozott, hol még fokozotC

tabb latbavetéséxt igényli tőlünk. Az igazi nevelői egyéniség ugyanis jó tulajdonságaival, személyes példájával nevel. A nevelő felismeri, hogy példája hogyan hat, fel kell ismernie,

ч * - c

ha a jó tulajdonságainak hatását nem is, a rosszat azonnal- 3 -