Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 9.a.1.)
1955-11-18 / NYIK és TÖK közös kari tanácsülés - TÖK és Nyelv és Irodalomtudományi kar közös tanácsülése - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”
JLJ t ... ХЖГ zeti hallgatóságát, néha csak egy esztendeig, sőt vannak olyan professzoraink, akik egy fél esztendeig. Tekintélyük pedig, azt kell mondanom, hogy relativ, fokozat! fölényben vannak tanítványaik felett, sőt azt kell mondanom, hogy az egyetemi nevelés célja éppen az, hogy ezt a fokozat! különbséget minél inkább csökkentse; az egyetemi nevelőnek kifejezett célja, hogy tudásban, módszertani jártasságban, az Ítélet biztonságéiban, tudományos erkölcsben, társadalmi erkölcsben az a tanítvány mindig közelebb és közelebb kerüljön hozzá, egészen a munkatársi viszony úgyszólván teljes egyenértékűségéig. Tehát a tekintélynek az az elve, ami a középiskolai oktatásnak egyik generális szükséglete, az az egyetemi oktatásban olyan értelemben nem szerepel, mint a ti í középiskolában, legalábbis nem abszolút és nem magától értetődő ez a fölény. A nevelői személyiség szükségességét nem kell bizony- gatnunk. Persze kellene bizonygatni, ha kitérhetnénk refe- rátumunkban arra az általános, az egyetemi tanárok között még mindig igen sokhelyütt és sokszor divó pedagógia-elienes ségre, atoely azt mondja, hogy az egyetemi tanáig nem dedós néni, nem középiskolai tanár, nem szükséges nevelni, bennünket sem nevelt senki. Ha azonban megvakarjuk ennek a vélekedésnek a háttróerét, akkor kiderül, hogy mégis egy-egy nagy nevelő egyéniség áll az illető háta mögött, csak éppen nem gondolják végig a dolgot. Nem kell bizonygatnunk, hogy milyen roppant nevelő ereje volt annak a stilisztikai morálnak, igényességnek, amellyel Gyulai Pál hallgatta tanítványainak szakdolgozatát. Valahányszor egy túlzás, henye < * jelző, lazán megfogalmazott mondat hangzott el, abban a percben közbelépett. Látszólag Gyulai Pál csak bogarászott- 5 -
