Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)

1973.12.21. rendes - Határozatok, mellékletek

A Művelődésügyi Köilöny 1973. évi 11.számában a Numerikus és Gépi Matematikai Tanszékre meghirdetett két tanársegédi állásra határ­időig két pályázat érkezett NYÉKY KÁIMÁNKÉ Gaizler Judit és SZÁZ GÉZA megbizott tanársegédek részéről: Nevezettek pályázatának elfogadását dr.Kátai Imre tanszékvezető egyetemi tanár az alábbiak alapján javasolja: NYÉKY KÁLMÁNNÉ 1972. julius 1-e óta megbizott tanársegédként dolgozik a Numerikus és Gépi Matematika Tanszéken. Az oktatási munkába csak a II.félév folyamán kapcsolódott be, az első fél­évben gyermekgondozási szabadságon volt. Jó felkészültségű, lelkes oktatónak bizonyult, amiről már koráb­ban is volt alkalmunk meggyőződni, mert már hallgató korában is vezetett a tanszéken számitástechnika gyakorlatot. Végzettsége matematikus, valamint általános és alkalmazott nyel­vész. Mindkét diplomája jeles. Érdeklődési területe az automa­taelmélet és a matematikai nyelvészet. Szakdolgozatát a "Progra­mozási nyelvek szintaktikai analízise" cimmel irta, ez utóbbi témából a tanszéki szemináriumokon is tartott előadásokat. Szak­mai gyakorlatának eredményeképpen az MTA Nyelvtudományi Kutató Intézetben "Mai magyar névmások ragozási bázisa" cimmel irt dol­gozatot, amely megjelenés alatt van. A hallgatókkal nagyon jó kapcsolatot alakított ki, a félévi óra­beosztása olyan, hogy az évfolyam oktatói tanácsában komoly mun­kát tud kifejteni. SZÁZ GÉZA 1972, julius 1-e óta megbizott tanársegédként dolgozik a Numerikus ás Gépi Matematika Tanszéken. Tagja a tanszék software csoportjának is. Mind oktatói munkáját, mind a software ügyelettel és a géptermi munkával kapcsolatos teendőit mintaszerűen látja el. Ebben az évben elsősorban a számitástechnika oktatásának áo a szá­mítógép üzemeltetésének igényeihez igazodva a programozási nyelvek-

Next

/
Thumbnails
Contents