Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)
1974.06.21. - 7. Egyebek: a Művelődésügyi Minisztérium Kollégiumának elvi határozata az Eötvös Loránd Tudományegyetem mellett egy tanárképző főiskolai kar létesítéséről
m- 24 -A negyedik momentum, hogy az Egyetemnek világosan ki kell mondania, hogy erre a célra sem pánze, sem egyetlen szobája nincs sem ebben a pillanatban, sem a közeljövőben. Hall felelőtlen találgatásokról, tervezgetésekről. Folyik egy kollégiumi beruházás előkészítése, amikor is felszabadul a Rákóczi úti kollégium épülete, amelyre a Bölcsészettudományi Karnak égetően szüksége van. Azt hallja, hogy a főiskolát erre az épületre alapozzák. Nagyon-nagyon fontosnak tartja annak rögzítését, hogy az Egyetemnek a főiskolai kar céljaira egyetlen fillére és egyetlen szobája sincs. Szabó Zoltán kifejti, hogy amikor Benkő Loránd rektorhelyettes tájékoztatását hallotta, az volt az érzése, mint ha egy kitöltetlen c,sekket kellett volna aláimia. Hogyan lenne ez a főiskola az Egyetem negyedik kara, mert hiszen itt ax nemcsak bölcsészettudományi, hanem természettudományi szakok is lesznek? Lenne ennek a karnak egy dékánja, aki itt ül? Nagy Károly rektorhelyettes: Egy főiskolai igazgató*. Magyar György: Ugyanúgy, mint a vizgazdálkodási kar a Műszaki Egyetemen. Szabó Zoltán megállapítja, hogy eszerint akkor a főiskolai jelző nem fog elhalványulni a jövőben sem, viszont akkor a kar törekedni fog arra, hogy teljes jogú kar legyen, ez azonban az egyetemi eszmének egy újabb felhigitását jelentené, ami már amugyis nagy méreteket öltött a magyar egyetemi életben. Ha a minisztérium ebben a tekintetben meg tudná nyugtán! az Egyetemi Tanácsot, akkor a maga részéről is egy jóvá válható kezdeményezést lát a gondolatban. Nagy Péter szintén bizonyos aggályoknak akar hangot adni, amely a bölcsészettudományi kari oktatók körében merült fel. Jó, hogy meghiúsult az Arany János gimnázium épületével kapcsolatos megoldás, mert ez egy jól működé színvonalas 12 osztályos iskola, ezt akarták megszüntetni