Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)

1974.04.19. rendes - Határozatok, mellékletek

Előadói jelentés ^Koczkás Sándor 1924-ben Orosházán született, ahol szülei pedagógu­sokként működtek. A középiskolát és az egyetemet Szegeden végezte, ott szerzett 1945-ban magyar-francia szakos tanári diplomát. Egy ideig az ifjúsági mozgalomban dolgozott, majd 1948-ban egyetemünkre nevezték ki, a magyar irodalomtörténeti tanszékre. Azóta megszakítás nélkül egyetemi oktató gyakornokig majd tanársegédi, jelenleg adjunktusi minőségben, kint tanár nevet és elismerést szerzett magának: a hallgatók mint az egyik legodaadóbb, velük leginkább törődő oktatót tartják számon. Jelzi ezt már egymagában szemináriumainak s előadásainak látogatottsága s a hozzá jelentkező szakdolgozóknak nagyszáma is. Igazi pedagógus egyéni­ség, nemcsak oktat: nevelő is egyben. Érdeklik az emberek, törődik velük szakmai problémáikon túl megbeszéli velük emberi problémáikat is. Ezzel az érdeklődő szeretettel megszerezte tanítványainak bizalmát: szívesen és gyakran fordulnak hozzá tanácsért, segítségért. Van előttük emberi és szakmai hitele. Koczkás Sándor doeensi kinevezése már régóta időszerű lett volna. Mndmáig hiányzó kandidátusi cime miatt maradt ez el. Holott Koczkás esetében valóban csak a cim hiányzik, s nem a tudományos felkészültség és nem a megfelelő szintű tudományos munka. A nem a címhez igazodó szak­mai közvélemény a legjobbak között tartja őt számon, különféle tudomá­nyos közleményeinek a szájra jóval meghalad ja ^az átlagot, s ezek között kiemelkedő dolgozatok is vannak. Úttörő munkát v'gzett Radnóti Miklós és Bálint György munkás?ágának a kutatása terén. Elsőként mérte fel ezek­nek a magyar szocialista irodaion fejlődése szempontjából oly annyira jelentős Íróknak ez életútját, o bocsátotta közre müveiknek mindeddig legteljesebb kiadását. Róluk szóló tanulmányai alapvető értékelő munkák. Több Írásában foglalkozott ^József Attila művészet'nek problémáival, meg­állapításai értékes hozzájárulások a gazdag József Attila irodalomhoz, főleg a költői motívumainak a kutatása térén vannak érdemei. Sajtó alá rendezi Ady Endre verseinek kritikai kiadását. Oktató és tudományos munkájánál: kiemelendő része az, hagy elmélyül— ten foglalkozik napjaink irodalmával, annak elméleti-elvi kérdéseivel, s ilyeb irányú megnyilatkozá.saival nagy hasznot hajt a készülő ta.nárnem— ze-dékek tájékoztatása terén. Mindezek alapján javaslom a XX. századi tanszékre meghirdetett do­censi állásra Koczkás Sándor adjunktus kinevezését. Budapest, 1974. március 26 Király István s.k. egyetemi tanár a Bizottság előadója J e g y z oköny v a Művelődési Közlöny 1974. évi 3.számában az ELTE XX.századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékre meghirdetett egyetemi docensi állásra be­érkezett pályázati kérelmeket elbíráló előkészítő bizottság 1974. március 26-án tartott üléséről» Jelen vannak: Tolnai Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, a Bi­zottság elnöke, Király István tanszékvezető egyetemi tanár, a Bizottság előadója, Kiss István tanszékvezető egyetemi docens, a Bizottság tagja. Az elnök megnyitja a Bizottság ülését ^éc megállapítja, hogy a Művelődési Közlöny 1974 . 3 .számában a XX..századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékre meghirdetett egyetemi docensi állásra összesen egy pályázat érkezett. Eelkéri Király István egyetemiemért, a Bizottság clőröój't, hog,' terjessze a bizottság elá Macskás í"'ndor egyetemi docensi pály'zr­­t 'r' vonatkoz6 j svarÍr tát»

Next

/
Thumbnails
Contents