Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)
1974.04.19. rendes - Határozatok, mellékletek
/a Előadói jelentés A Művelődésügyi Közlöny 1974. évi 3. számában az EITE Fejlődés és Neveléspszichológiai Tanszékére meghirdetett egyetemi docensi állásra dr. fíanschburg Jenő egyetemi adjunktus adott be pályázati kérelmet. Dr. Ranschburg Jenő 1935 december 19-én született Budapesten. 1961-ben gyógypedagógiai tanári, 1964-ben pszichológus oklevelet szerzett kitüntetéssel . Oktató-nevelő munkáját különböző gyógypedagógiai intézetekben kezdte. 1963-tól az MTA Pszichológiai Intézetének segédmunkatársa, 1964-ben tudományos munkatársa lett. 1965-ben védte meg bölcsészdoktori disszertációját az ELTE-n, s ugyanez évtől tanszékünk adjunktusa. Időközben rendes aspiranturáx'a nyert felvételt, amelyet határidő előtt fejezett be. 1971-ben sikeresen védte meg kandidátusi disszertációját. fíanschburg Jenő főkutatási területe évek óta az .érzelmek fejlődése. Ezen belül a szorongás, az agressziv katharzis és az utóbbi időben a korai anya-gyermek kapcsolat foglalkoztatja. Számos színvonalas tanulmánya és egy monográfia fémjelzik tudományos tevékenységét. Ezen kivül egy tankönyv társszerzőjeként és népszerű ismeretterjesztő cikkek Írásával is ismertté vált. Egyetemi oktató munkáját - tudományos munkájához hasonló - igényességgel és lelkesedéssel végzi. Fejlődéslélektant és pedagógiai pszichológiát ad elő, de jártas az általános lélektan és a gyógypedagógiai pszichológia területén is. Lendületes, szuggesztiv előadó, a hallgatók szeretik előadásait. Spec, kollégiumot és diákkört is vezet. Szakirodalmi ismeretei széleskörűek, különösen angol nyelvterületen. Mindezek alapján egyértelműen javasolom dr. Ranschburg Jenő egyetemi docensi kinevezését. Budapest, 1974. március ,13. Dr. Salamon Jenő s.k, a Szakbizottság előadója Jegyzőkönyv Az ELTE Bölcsészettudományi Kar szakbizottságának 1974 március 13-án tartott üléséről Jelen vannak; dr, Barkóczi Ilona mb. tszv.docens, a szakbizottság elnöke, dr. Abent Ferenc egyetemi docens, a szakbizottság tagja, dr. Salamon Jenő mb. tszv, docens, a szakbizottság előadója. A bizottság Salamon Jenő előadói javaslata alapján behatóan megvitatta és egyhangúan javasolja a Művelődésügyi Közlöny 1974. évi 3. számában megjelent egyetemi docensi állás betöltésére az ELTE Fejlődés- és Neveléspszichológiai Tanszékére dr. Ranschburg Jenő pályázati kérelmének elfogadását. Budapest, 1974. március 13. Dr. Abent Ferenc s.k. egyetemi docens a szakbizottság tagja Dr. Barkóczi Ilona s.k, egyetemi docens a szakbizottság elnöke Dr. Salamon Jenő s.k, egyetemi docens a szakbizottság előadója