Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1972-1973 (HU-ELTEL 1.a.50-54.)

1973.03.23. rendes - Határozatok, mellékletek

Erre való tekintett-©! a kanok ítészére javasolt összegek között most nem szerepeltetjük az erre a célra rendelkezá«r<> álló összeget# A Kormány ha­tározata alapján 1973# január 1-ével a hallgatók étkezésének nyersanyag­­normája 10 í£-kal, a rendszeres pénzben! szociális tá»ogatásj>aji részesülő hallgatók juttatása pedig havi 50.-Ft-tal emelkedett. A keret felosztásá­ról - a döntés után - külön értesítjük a karok vezetőit és megemeljük a karok osztott hiteleit. A külföldi könyv- és folyóirat beszerzési árának nagymértékű emelkedése miatt a költségvetési keretben óüO.OOO Ft többletet biztosított a Művelődésügyi Mi­nisztérium azzal, hogy az összeg gazdaságos felhasználása érdekében szüksé­gesnek tartja - elsősorban a folyóiratok vonatkozásában - a beszerzések fe­lülvizsgálatát és koordinálását, a duplum beszerzések minimális mértékre való csökkentését. Javasoljuk, hogy ebből az összegből a Gyakorló Iskolák részére és a Felsőfokú Diákotthonok részére az elmúlt évi tényszámoknak megfelelően 1Q.-1Q.000 Ft-os keretet biztosítsunk. Az Annalesek és Aoták szerzői-szerkesztői dijaira az elmúlt évivel azonos összegű előirányzatot terveztünk és a megemelt tiszteletdij fizetéséhez szük­séges össze^to* előző évi bérmaradvány terhére javasoljuk biztosítani. A személygépkocsik számának csökkentése miatt megnövekedett kiküldetési több­letköltségek miatt a gazdálkodó egységek kiküldetési előirányzatának növelé­sét javasoljuk. Az Alsógödön lévő Biológiai Állomás felújítási munkálatai ez évben befeje­ződnek. Ennek megfelelően most folyik a tervkészités a Biológiai Állomás épü­letkomplexumainak az oktatási, valamint kutatási munkába való intenzivebb be­vonására és az ehhez szükséges anyagi feltételeket biztosítani kell. Az ütemtervnek megfelelően az év elején már elkezdődtek a Cukor utcai gyakor­ló iskola épületében a középiskolás kollégium második ütemének átépítési mun­kálatai. A szeptemberi tanévkezdéskor már 100 vidéki, elsősorban fizikai dol­gozó szülő gyermekének középiskolai kollégiumban való elhelyezéséhez biztosít­juk a korszerű elhelyezési lehetőséget. Az 1973» évi költségvetési keret a második ütemhez szükséges többletet biztosítja. A hallgatók kulturális támogatására 1973» évben rendelkezésre álló 222.000 Ft­­ból 13'f.OOO Ft-ot az Egyetemi Szinpad és 85.000 Ft-ot az Eötvös Klub támoga­tására javasolunk felhasználni. A kollégiumokban lakó hallgatók kulturális és sportolási szükségleteinek biztosítására az 1972. évi Összeggel azonos mértékben növeljük a kollégiumok és a Testnevelési Tanszék osztott hitelke­retét. /100.000 Ft-tal./

Next

/
Thumbnails
Contents