Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1971-1972 (HU-ELTEL 1.a.46-49.)

1972.05.11. - Határozatok, mellékletek

fe'f 3./ a/ Tizennyolc esztendő óta vagyok egye­temi oktató, Az első két esztendőben az anyagi jog oktatása mellett közreműködtem a büntető eljárási jog oktatásában is. Első tanulmányom még büntető eljárási témájú volt, azóta csak a büntető anyagi jog köréből publikáltam. 1954-38. között a büntetőjog különös része köréből jelentettem meg cikkeket és tanulmányokat. Ugyanez időben közreműködtem az akkori büntetőjogi jegy­zet korszerüsitési munkálataiban. 1959-ben két tanköny­vet Írtam a Belügyminisztérium Rendőrtiszti iskolái, illetőleg a Rendőrakadémia számára: 12 iv terjedelem­ben a büntetőjog általános részét tárgyaló, és 25 iv terjedelemben /az utóbbi 4 iv terjedelemben társszer­zőm készítette/ a büntetőjog különös részét tárgyaló tankönyvet. A 60-as években érdeklődésem a bűncselekmény tana és ezen belül a bűnösség témaköre felé fordult. Ezen a területen dolgoztam kandidátusi értekezésemen és jelentettem meg két tanulmányt, Két további jelen­tősebb munkám: a "Magyar Büntetőjog Kézikönyve I. Álta­lános Rész" /1963./ 18 iv terjedelemben a BM Oktatási Főcsoport Főnöksége kiadásában jelent meg; valamint a "Büntető Törvénykönyv Kommentárja" II. Fejezete /12 iv terjedelemben/, ami a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában 1968-ban jelent meg., Külföldön könyvnyom­tatásban egy munkákat adták ki: A Cahiers de Droit Compa­­ré elnevezésű tanulmánykötetben /Strasbourg 1971./ 1 iv terjedelemben, 1971 <• junius 1-én védtem raeg /egyhangúlag/ 5!A gondatlanság és a gondatlan bűncselekményekért való felelősség elvi kérdései a büntetőjogban" cimii kandidá­tusi értekezésemet, A disszertáció kiadásáról /25 iv/ az elkövetkező hetekben dönt a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó illetékes Szakbizottságar

Next

/
Thumbnails
Contents