Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1971-1972 (HU-ELTEL 1.a.46-49.)

1971.10.01. - 2. Jelentés a kutatómunka eredményének az egyetemi oktatásban történő hasznosíthatóságáról

u Ami a kutatószabadság kérdését illeti, ezen a téren sokat segithet az, ha egyszer a minisztérium megvizs­gálná, mégpedig nagyon komolyan és a segiteni-^akarás szándékával, hogy milyen sok üres járatot akasztanak egy-egy professzor nyakába, és ettől szabadítsák meg. A számítástechnikának a társadalomtudományok terén való alkalmazása olyan téma, amelyet az illetékes dékánok vezetésével lehet kidolgozni. Tény, hogy a könyvtárosnak és a dokumentátornak egy sze­mélynek kell lennie, csak az a baj, hogy a meglévő könyvtárosok vagy túl vannak terhelve, vagy egyáltalán nem könyvtárosok, és nem tudnak dokumentációt végezni. Tudjuk, hogy milyen nehéz még egy olyan könyvtárost is kapni, aki legalább el tudja olvasni az idegennyelvü könyvek cimét. Két nagyon jó megjegyzést tett Gergely Attila kolléga. Ürül annak, hogy ilyen plasztikus kifejezést hallott, mint "a döglött tudás felhalmozódása". Bennünket szin­tén foglalkoztat ez a probléma, szó is van az előter­jesztés 5. oldalén az előadandó anyag helyes szelektá­lásáról és állandó korszerüsitéséről, mint nagyon fon­tos teendőről. Amikor az egyetemi tanár ujjáépiti és szelektálja az oktatandó anyagot, az már majdnem nem is tudományos, hanem művészi feladat. - Az információs anyag forgalmazása tulajdonképpen az előző gondolatnak mint geometriai testnek a másik oldala. A tudományos gondolkozás módszertanát'kell mindenféleképp elsajátit­­tatni, s ha ez megvan, akkor erre az alapra már mindent fel lehet épiteni, ha nincs meg, akkor semmit sem lehet felépíteni. Elfogadja Gergely Attilának azt a kritikáját, hogy az anyag TTK-centrikus. Az előterjesztést kidolgozó bizott­ságban nemcsak a természettudományok, hanem a társadalom­­tudományok köréből is voltak meghívottak. Hogy az anyag TTK centrikussá vált, az onnan származik, hogy az egész probléma a műszerezettség és más elemek miatt maga is- 21 -

Next

/
Thumbnails
Contents