Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1971-1972 (HU-ELTEL 1.a.46-49.)

1972.01.14. - 1. Az ELTE kollégiumainak helyzete és a megoldandó feladatok

Még egy megjegyzésem volna most már magához az előter­jesztéshez. Nem igyekeztünk arra, hogy történetiségé­ben vázoljuk fel a kollégiumok fejlődése utolsó néhány évének vagy akárcsak egy-két évének a dolgait, hanem bizonyos mértékig statikus kápet adtunk. Megnéztük, hogy mi a jelen, és inkább a jövő felé igyekeztünk perspektívát nyitni, ha lehetett. A történetiségre vonatkozóan azonban szeretnék valamit pótlólag?: egy-két adattal is kibővitve jelezni, - a következőket: Az Eötvös Loránn Tudományegyetem kollégiumi ellátott­sága részben fejlődött, részben nem. Azzal kezdem, amiben nem fejlődött. Nem fejlődött mennyiségi tekin­tetben. Ezt egyetlen adattal is meg tudom világítani. Azzal, hogy az 1967/68. tanévben a kollégiumban elhe­lyezett hallgatóink száma m volt, a mostani tanévben áéti/í tehát csaknem százzal kevesebb. Nem annyira tra­gikus azonban a visszaesés akkor, ha azt nézzük, hogy nappali tagozatos hallgatóink száma is csökkent ez alatt az idő alaut. Ezek a számok azonban mindenesetre jel­zik, hogy fejlődés ezen a téren legalábbis nincsen, ami nem kedvező, és ezt igy történeti távlatokban te­kintve megállapíthatjuk. A másik az a kedvező jelenség, hogy a kollégisták elhe­lyezése ma lényegesen jobb feltételek mellett történik, mint négy-öt évvel vagy akár csak három évvel ezelőtt is, noha - mint az anyag is jelzi - ma is bőven vannak problémáink. De ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor ezt a fejlődést kétségtelenül meg kell állapita­nunk. Gondol junk csak arra a helyzetre, amikor hallga­tóink még a Fácánosban laktak vagy pedig a Ráday utcai kollégiumban. A mostani kollégiumi állapotok, bármeny­nyire türelmetlenek vagyunk is, és nem vagyunk megelé­gedve a jelenlegi helyzettel, lényegesen jobbak, mint ezelőtt négy-öt évvel. Ezt kötelességemnek tartom meg­jegyezni. Részben tehát van fejlődés, részben nincsen. Utolsó megjegyzésem technikai jellegű. Az anyag össze­­állitásába egy kis hiba csúszott, tudniillik az első és msáűS második számú melléklet második lapja- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents