Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1971-1972 (HU-ELTEL 1.a.46-49.)
1972.07.14. - Határozatok, mellékletek
;lte bölcsészettudományi kar minősítés Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndij-pályázathoz FÖLDÉNYI LÁSZLÓ II.éves magyar - angol szakos bölcsészhallgató 1952. április 19-én született Debrecenben. Édesapja: Földényi László a debreceni Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára, a marxista-leninista esti egyetem esztétikai szakostió tanfolyamának vezetője. Édesanyja: Sziklai Lívia magyar-történelem szakos középiskolai tanár, szakfelügyelő. Középiskolai tanulmányait a debreceni‘Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában végezte, 197o-ben jeles eredménnyel érettségizett. Gimnáziumi évei során több alkalommal utazott az NDK-ba, 197°-ben az érettségivel párhuzamosan megszerezte német nyelvből a középfokú nyelvvizsgát. Negyedik gimnazista korában a Hajdu-Bihar Megyei Napló ifjúsági hetirovatának szerkesztve, több novellát, illetve fordítást fogadott el tőle a az Egyetemi Élet is, 1969-ben angolból az Országos Tanulmányi Versenyen nyolcadik helyezést ért el, s a felvételi vizsgán - magyar-angol szakon - 2o pontot ért el. Az 1', évfolyamon elért ^tanulmányi átlageredményei: I. félév 4-, 93 r H* félév 5,- . Az átlagosnál szélesebb körű olvasottsága, tájékozottsága is bizonyára segíti a jó tanulmányi eredmények elérésében. Az Irodalomtörténeti Tanszék véleményp alapján a magyar irodalmi szemináriumokon végzett munkája az év folyamán arra vallott, hogy rendelkezik az irodalmi anyag áttekintésére, összefoglalására való képességgel, s eredeti szempontjai, gondolatai hozzájárultak a foglalkozások színvonalának emeléséhez. Elsősorban az angol irodalom, filozófia és esztétika érdekli. Aa angol Tudományos Diákkör keretén belül előadást tartott "Eszmény és valóság ellentmondása John Ruskin munkásságában " cimmel, A dolgozatban Ruskin esztétikai és közgazdasági tanításainak írracionalista voltát elemezte és megpróbálta' kimutatni, hogy ez az európai, elsősorban német fejlődéstől eltérő elmélet, mennyiben szoros függvénye a viktoriánus Angliának, Dolgozatát a Filozófiai Szemle közlésre elfogadta, s az Eötvös-Napokon harmadik helyezést ért el. Ennek ellenére érdeklődése nem egyoldalú, mert angol‘nyelvészettel is foglalkozik, példaadó szorgalommal és kitartással tanul. Szerény, halk szavú, tisztelettudó hallgató, KISZ-tag, alapszervezetében első évtől kezdve vezetőségi tag. Az idén részt vett a BTK által irányított kollégiumi hálózat elméleti és gyakorlati kivitelezésében. Ideológiailag kiemelkedően képzett, marxista meggyőződésű, a Pártba való,felvétele folyamatban van, ✓ > * s * *J**&': Kiváló tanulmányi munkája és emberi magatartása alapján a Népköztársasági- Ösztöndíj elnyerésére javasoljuk. '\ /f * % ^ te Budapest, 1972. julius 7* Dr. Székely György s.k dékán