Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1971-1972 (HU-ELTEL 1.a.46-49.)

1972.05.11. - Határozatok, mellékletek

1 ?. cadói javaslat Az ELTE Bölcsészettud mányi Kara a Művelődésügyi Közlöny 1971* december 16~i számában pályázatot tett közzé a Közművelődési /Nép­művelési/ Tanszéki Szakcsoportnál betöltendő tanársegédi állásra. A pályázat kiirása szerint a kinevezendő tanársegéd feladata a mü­­velődésszociológia, s azon belül elsősorban a közművelődés szocio­lógiai kérdéseinek előadása és kutatása. E pályázatra két kérelem érkezett. Heleszta Sándor /született 1939-ben/ egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományetemen végezte, 1965-ben magyar és néprajz szakon szerzett oklevelet; közben harmadik szakként föld­rajzi tanulmányokat is folytatott* 1964-ben előbb egy szakszerve­zeti művelődési házban, majd a Népművelési Intézetben dolgozott. Itt az Elméleti és Oktatási Osztály munkatársa volt. 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetéhez került kutatói beosztásba. 1968-ban megbizott előadóként kapcsolódott be egyete-^ műnk népművelési szakképzésébe, majd 197-1 július 1-től a Közművelő­dési /Népművelési/ Tanszéki Szakcsoport■szerződéses munkaviszony­ban megbizott tanársegédként alkalmazta. Benyújtott publikációs jegyzéke tanusitja, hogy elsősorban mű­vészetszociológiái jellegű Írásai jelent^ meg, ezen kivül a'felnőt" nevelés idegennyelvü szakkönyvei közül többről irt recenziót. Az utóbbi években szabadidőkutatással foglalkozik, több nagyobb * volu­menű kutatásnak volt résztvevője, sőt irányítója is, /így pl. a Kazincbarcika kulturális igényeit felmérő vizsgálatnál./ Elméleti munkássága színvonalas, tudományos értékű. A hallgatók szeretik, nemcsak szerénysége és megalapozott szaktudása miatt, hanem azért is, mert problémafelvető és elemző gondolkodása miatt alkalmas arra hogy a.leendő szakembereket bevezesse hivatásuk megoldásra váró problémáiba. Mindezek alapján a pályázati követelményeknek megfelel kinevezése tehát indokoltnak látszik. Kövessi Erzsébet /született 1935-ben/ a debreceni Kossuth La­­^os Tudományégyetemen végezte tanulmányait. 1961-ben magyar, franci es’ népművelés szakon szerzett oklevelet. Előbb a szolnoki, majd a békéscsabai szinháznál volt dramaturg, 1966-tól a csepeli*Radnóti Művelődési Ház igazgatója, 1969-től a Rovarősi Művelődési Központ művészeti főelőadója. Továbbra is a színjátszás maradt a fő munka­­területe, s csak az utóbbi időben bízták meg a báb játszás és a szo­cialista családi ünnepek problémakörének gondozásával módszertani központ szerepét betöltő munkahelyén» <• • Párttag. Elvégezte a Marxi-Lenini Esti Egyetem esztétikai szakosító tanfolymát is« Tudományos munkásságáról azonban nincsenek kimutatható dokumentumok, szakmai Írásai elvi és praktikus szinten mozognak. A pályázati követelményekben megjelölt közművelődés-szo­ciológiával eddig nem foglalkozott. Mindezek alapján kinevezése nem látszik indokoltnak, s a betöltendő tanársegédi állásra Helesz­ta Sándort javaslom« 1972» Marót! Andor s„k.» egyetemi adjunktus a Szakbizottság előadója

Next

/
Thumbnails
Contents