Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)

1971.03.19. - Oktatói pályázatok

hogy a gyakornokok esetében nem ismerik őket jobban a hallgatók, mint az az egy-két oktató, aki a szak­­bizottságban helyet foglal. Lenkovits Barna nézete szerint a KISz szervezetet is meg kell hallgatni abban a tekintetben, hogy ki ma­radjon az egyetemen, mert lehet valaki jó szakember, de rossz pedagógus, aki nem tud megfelelően foglal­kozni az emberekkel. Legyen tehát döntő szerepe az évfolyamnak vagy a KISz szervezetnek az újonnan ki­nevezendő oktatókénál. Az egyik KISz értekezleten a műszaki vagy a közgazdasági egyetemről érkezett felszólaló elmondotta, náluk bevezetett gyakorlat, hogy a idSz-t meghallgatják egy-egy hallgatónak az egyetemen maradása tekintetében, jó lenne az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is bevezetni ezt a módszert. Nagy Károly előadja, éveken keresztül volt dékán a lemé szét tudományi Karon, tapasztalatból tudja, hogy amikor ott valaki a fiatalok közül bentmarad gyakor­noknak, még nincs szó arról, hogy utána az egyetemen marad-e vagy sem, egy vagy két évig gyakornok, de már a gyakornoki kinevezése alkalmával a pártszervezet, a dékáni tanács, sőt a KISz szervezet alapos vélemé­nyének meghallgatása után dönt a dékán, tehát már a gyakornoki alkalmazásról és amikor egy év után eset­leg a véglegesítéséről esik szó, figyelembe veszik még a tanszék véleményét is, igy tehát a vélemény ennyivel megalapozottabbá válik. A kezdő fiatal embe­reknél nagyobbrészt csak reménységről van szó, tényle­ges tudományos kutatói munkásságét nem lehet értékelni csupán a kezdő lépéseket. Ha a kjfa tanácsülésen ilyen problémás szavazatarány keletkezik, mint néhány eset­ben most a Bölcsészettudományi Karon, jó lenne, ha a dékán az Egyetemi Tanácsnak még részletesebb indo­kolást adna, amely az Egyetemi Tanács számára világo­sabbá teszi a képet. Az Egyetemi Tanács úgy foglalt állást, hogy személyi felterjesz­tések esetén a kari tanácsokban felmerült sok nemleges és tartóz­kodó szavazat esetén az illetékes dékán az általánosnál megy részle­tesebb Írásbeli tájékoztatást nyújtson az Egyetemi Tanács számára Nagy Károly - minthogy további hozzászóló nem jelent­kezett, elrendeli a titkos szavazást.

Next

/
Thumbnails
Contents