Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)

1970.09.14. tanévnyitó - Tanévnyitó közgyűlés

Nevelési Konferencia ”A hallgatók részvétele felsőoktatási in­tézményeink szocialista névelőtevékenységének alakításában” cimü anyagat s az országos tapasztalatokból adódó tanulságokat igyeke­zünk értékesíteni, A kiadott minisztériumi utasitás értelmében megszerveztük a dunántúli megyékben már működő pedagógusok egye­temi továbbképzését. Az ebben résztvevő mintegy 24o pedagógus most ősszel kezdi meg tanulmányait. Ez a tanfolyam egyéves és vizsgával zárul. Az MSZMP Központi Bizottságának a fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának és továbbtanulásának helyzetéről és a segítés feladatairól szóló határozatai végrehajtásának előkészítéseként múlt ősszel mindhárom karon nagyarányú felmérést végeztünk, s énnél sokoldalú megtárgyaláson történt értékelés után kialakult tanul­ságai nagy segítségünkre vannak a további lépések megtételében. Pontos feladatunk már az egyetemi felvételi jelentkezések az em­­litett KB-határozatok szellemében való olyan befolyásolása, hogy különösen a parasztszárraazásuak nagyobb számban jelentkezzenek felvételre. A fizikai dolgozók gyermekeinek általános támogatá­sán túl a segités differenciálását és konkretizálását látjuk szükségesnek, főképpen a tehetségek egyenkinti felkutatását s szinte személyre szólóan továbbtanulásra való búzditását és fel­készítését. Ennek érdekében most nyáron a fizikai dolgozók felvé­telre számításba kövő gyermekei számára bentlakásos tanfolyamot szerveztünk. Úgy látjuk, hogy a felvételi vizsgákon kísérlet­képpen be kell vezetni a képességvizsgálat nagyobb szerephez juttatását és egyéni mérlegeléssel a szakpárosítások rugalmasabb választhatóságát. A fizikai dől ozók gyermekei tanulmányi ered­ményeikben Egyetemünkön nem maradnak el az egyéb származásunktól,

Next

/
Thumbnails
Contents