Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)

1971.06.30. - Határozatok, mellékletek

ELTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR 333 MINŐSTÉS Népköztársasági Tanulmányi Ösztöntij-pályázathez OLÁH ATTILA III. éves klinikai pszichológia szakos hallgató 1949. október 11-én született Miskolcon. Édesapja 1957-ben meghalt, mozdonyvezető volt. Édesanyja jelenleg özvegyi nyugdíjból él. Hét testvére van, nyolcuk közül o a legfiatalabb. 1968-ban érettségizett Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban, je­les eredménnyel. Még ez évben jelentkezett karunkra, pszichslógia­­biclógia szakra, A felvételi vizsga eredményeként 19.5 pontot szer­zett. A Felvételi Bizottság véleménye szerint igen logikus gondolko­dású, müveit hallgató. Intellektusa - körülményeihez képest - kiemel­kedő. Tanulmányait az 1968/69.tanévben kezdte meg psziihológia-biológia szakon. A II.évfolyam befejezés« után - biológia szakját leadva - klinikai pszichológiára szakosodott. Tanulmányi eredménye az első két félévben 4,5 azóta pedig erős jeles. Nehéz körülmények közül in­dult, sok^lemaradást kellett bepótolnia. Fokról-fokra küzdötte fel magát az évfolyam legjobbjai közé. Mint az Eötvös Kollégium lakója részt vosz a pszichológiából szerve­zett szakkollégiumi órákon és tagja a pszichológia? diákkörnek. Har­madéves korában mint szakkollégista és mint diákköri tag, munkaigé­nyes, nagyfokú elmélyülést igénylő kutatómunkában vett részt. Egyik évfolyamtársával együtt azokat a tényezőket vizsgálták az Eötvös Kol­légium hallgatói körében, amelyek az alkotóképesség fejlődését segí­tik elő, fejlesztésére kedvezően hatnak. Kutatásuk eddigi eredményeit feldolgozták, s.dolgozatukkal a kari diákköri pályázaton első dijat nyertek. Csendes, szerény magatartásu hallgató. Értékei, intellektuális quali­­tásai elsősorban munka közben derülnek ki. Igen nagy munkabírású, meg­bízható, alapos és pontos. Egyetemi tanulmányainak első évében még sokszor félszegnek,^ erősen zárkózottnak tűnt, a második évre azonban fokozatosan feloldódott:^kezdte megtalálni holyét mind a kollégiumban, mind az egyetem közösségében. 197o őszétől a kari KISz Bizottság sportfelelőse, másfél éve az Eötvös Kollégium Kollégiumi Bizottságá­nak egyik legközkedveltebb, legmegbízhatóbb tagja. Ez év áprilisában a Kari Bizottságba is beválasztották. Lelkesen dolgozik a Studium Generale munkájában. Tavaly nyáron inten­zív biológiai tanfolyamot tartott az egyetemre készülő középiskolások­nak. Ezen a nyáron pszichológiai felméréssel igyekszik munkájukat segí­teni. Tagja a KISz szervezésében mükbdő Falukutató Munkacsoportnak: 197o nyarán Somogy megyében vett részt felmérő munkában. Ugyanezen a nyáron - az önkéntes ifjúsági tábor keretében - bekapcsolódott az árvizsujtotta területek helyreállitási munkálataiba, Fehérgyarmaton dolgozott.

Next

/
Thumbnails
Contents