Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.06.30. - Határozatok, mellékletek
MINŐSÍT 3 3 Népköztársasági Tanulmányi Osztöndij-pályázathoz Ö 2 D 0 G H Szilveszter III. éves magyar-francia szakos hallgató született 1943. október 23-ánVSzegeden. Édesapja a szegedi Móra Ferenc termelőszövetkezet tagja, édesanyja háztartásbeli. Középiskolába a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium francia^ nyelvi tagozatos osztályába járt, az utolsó félévet a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban végezte. 1967-ben jeles eredménnyel érettségizett. Már középiskolás korában több pályázaton indult: magyar irodalomból részt vett az Országos Tanulmányi Versenyen, dolgozatáért jutalomban részesült; a Hétköznapi fasizmus cimü filmmel kapcsolatban meghirdetett pályázaton megyei első helyezést .ért el; 1965-ben a Rádió szervezte "Így Írunk mi" ifjúsági pályázaton III. dijat nyert, 1966-ban jutalmat. Négy alkalommal a Magyar Rádió egyegy novelláját előadta. A Kozmosz .Kiadó gondozásában megjelenő "Ne féltsétek őket" c. antológia tőle is közölt egy elbeszélést. Rendszeresen jelentek meg kissbb-nagyobb Írásai a helyi lapokban, többek között a Szegedi Egyetemben. 1967-ben jelentkezett karunkra magyar-francia szakra. Elért pontszáma 13,5. ■A Felvételi Bizottság rátermettsége, tehetsége alapján alkalmasnak találta egyetemi tanulmányok folytatására, tudása azonban - körülményei miatt - hiányosnak bizonyult. Egy év katonai szolgálat után, 1963-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait. Mint a vidékről jött, hátrányosabb helyzetű hallgatók általában, az első kát évben tanulmányai során igen sok nehézséggel kellett megküzdeni, sok korábbi hiányosságát kellett pótolnia. Ezt mutatja / tanulmányi eredménye-is. Az első négy félév során jó-rendű volt - bár közel a jeleshez. Az'5* és 6. félévben kitűnő és jeles. Elsősorban irodalmi érdeklődésű, megbízható, alapos hallgató. Az irodalomban filozófiai, társadalmi, morális és esztétikai kérdések egyaránt foglalkoztatják. Szemináriumi foglalkozásokon dolgozataival, hozzászólásaival önálló véleményalkotási készségét bizonyította. Egyegy témát mindig a nagy összefüggések szem előtt tartásával közelített meg. - Francia nyelvből - hiányosságai ellenére - III. éves korára az évfolyam legjobbjai közé küzdötte fel magát. - Mint az Eötvös Kollégium lakója, a szakkollégium egyik legkiemelkedőbb, legaktívabb tagja. A kollégiumi vitakörök egyik kezdeményezője és. állandó résztvevője. Probléma-elemző kritikáira a Kollégium mindig számíthat. és jelennek meg Írásai ? Uj írásban, Alföldben, Egyetemi évei alatt is rendszeresen jelentek a nagyobb irodalmi folyóiratokban: Kortársban Tiszatájban stb. Legutóbb az Universitasf 70 és az Ahol dődik cimü antológiákban közölték egy-egy novelláját. Csendes, szerény, de mindig határozott fellépésű hallgató. Bár a KISS-sziget icezalapszervezetaben semmiféle funkciót nem tölt be mégis a legnagyobb lollégiumi Bizottság tagja, s ott tekintélynek örvend.Egy félév óta mint az irodalmi műsorok felelőse dolgozik. Ö szervezte meg a kollégiumban azokat az irodalmi esteket /Weöres Sándor, Juhász Ferenc stb./, amelyek a hallgatóság körében sokáig emlékezetesek maradnak. - A Kollégium munkája elismeréseként ezen a nyáron Nógrádverőcén jutalomüdülésben részesíti. Fentiek alapján, figyelembe véve a hallgató családi, anyagi/I.szociális kategóriáb tartózii/helyzetét^ c '■ ' * redrrényét, ne l el gasló tanulmányi Népköztársas ági Tanulmányi Bu’.ape t, 1971» július 1. :zdeti miu-hnehézségem után elért kimaüsztöndijbon > u Való Dl „ÜZ 03 S y -sices munkáját, a ét javasolju ily Győr-