Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.06.30. - Határozatok, mellékletek
SZANYI JUTVÁN 1094-ben született Somodiban, Oklevelét mint latinatőrténeiem szakos tanár 192o-ban szerezte. Szanyi István egész életét az oktatásügynek, a pedagógus munkának szentelte, hiszen csaknem félévszázadon keresztül tanított. Pedagógiai munkájának megbecsültségét, eredményességét mutatja, hogy a gimnáziumban, ahol már 1919-ben megkezdte tanári munkáját /Dombóváron a jelenlegi Gőgös Ignác Gimnáziumban/-igazgató lett és e beosztásban 14 évet töltött el, majd nyugdijaztatása után 1957-ben ugyanannak a városnak a másik középiskolájában.az Apáczai Gsere János Gimnáziumban azonnal alkalmazták mint óraadót. Ebben a.gimnáziumban további lo éven át tanitptt sikeresen és eredményesen. Fentiek alapján Szanyi István nyugalmazott gimnázium tanár aranydiploma megadására méltónak bizonyult. TÁBORQSY ANTAL 1394-ben született Osongrádon. Első magyarnémet szakos tanári oklevelét 192o május 26-án. szerezte a mi egyetemünkön. 1921. szeptember 1-től 195o. szeptember 1-ig a Székesfehérvári négy évfolyamú Kereskedelmi Középiskola rendes tanára volt. Ezt megelőzően igen rövid ideig a kaposvári gimnáziumban mint helyettes tanár kezdte meg pedagógiai működését. Nyugdíjazásáig az ózdi Állami Gimnáziumban végezte eredményes oktató-nevelő munkáját. Felettes hatóságainak megítélése szerint tanári működését mindenkor a nagyfokú lelkiismeretesség, a biztos di bikái, módszertani hozzáértés és a felelősségteljes pedagógiai aktivitás jellemezte. Tanári diplomája megszerzésének 51. évfordulóján az érdemes pedagógust jutalmazó aranydiplomára, a Székesfehérvár Városi Tanács VB. Művelődési Osztályának hozzánk megküldött irata ismeretében is érdemesnek tartjuk. Dr._WILDrTER TEREZ 1894-ben született Bicskén. Már 1917-lo-ban a pécsi leánygimnáziumban, mint tanárjelölt tanitott, majd 1919 márciusában magyar-történelem szakos tanári idplomát szerzett. A Tanácsköztársaság idején részt vett az akitori pedagógus megmozdulásokban, apja mint a Tanácsköztársaság funkcionáriusa a proletárdiktatúra leverése után, hosszú időn át diszkriminációban részesült. 1925-ban doktori oklevelet szerzett. A felszabadulás után az 1955--54- es tanévben egy 25 tag 1 tanári testület ideológiai előadója és vezetője volt. önéletrajzának adatai szerint dr. kiIáner Teréz párttitkári