Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.06.30. - Határozatok, mellékletek
- 25 -tanárszakos hallgatók a nem-tanárszakos hallgatóknak tervezett bevezető képzésben vennének részt. A következő évben az Egyetem matematika tanártovábbképző tanfolyamának anyagában nagyobb szerepet kap a számítástechnika. 1972-től kifejezetten számítástechnikával kapcsolatos tanártovábbképzést kivánunk beindítani matematika-fizika szakos tanárok részére. Matematikai és számítástechnikai továbbképzés Több helyről érdeklődtek továbbképzési lehetőségek iránt. 1972-től tervezünk továbbképzést beindítani. Számítástechnikusok képzése. A három, tudományegyetem által egyeztetett tematika szerint kb. évi 30-100 hallgató kiképzését tudnánk vállalni. Az oktatók felkészítése Ebben az évben FORTRAN-tanfolyamot szerveztünk, ezt kb. 40 oktató végezte el. Gépi kód és ALGOL-programnyelv tanfolyamunkat lS-an végezték el. Augusztus közepétől - az előzetesen felmért igényeknek megfelelően - több szakterület részére rendezünk speciális számítástechnikai tanfolyamokat. E tanfolyamokat az ODRA 1304 tipusú számitógépre adaptálva tartjuk. Az ODRA 1304 fogadására 10 oktató készül fel júliustól kezdődően egész nyáron; szeptembertől kb. 3-4 hétig Lengyelországban folytatják a felkészülést. A gyakorló gimnáziumi tanárok felkészítését Hack Frigyes vezetőtanár végzi. A tanártovábbképzés - mint ismeretes - matematika, fizika, kémia és földrajz szakon van. A továbbképzésben résztvevő tanárok és a megyei művelődési osztályok véleménye szerint a tanfolyamok igen hasznosak. A jövő tanévtől kezdve biológia szakon is kivánunk tanfolyamot szervezni. A május 19-i tanácsülésen a Kar megtárgyalta a szakemberek /nem tanárok/ továbbképzésének problémáját. Az előzetes szakbizottsági vélemények alapján három továbbképzési forma látszik alkalmasnak: 1. / bekapcsolódás a BME-n folyó továbbképző tanfolyamok munkájába, 2. / önálló kari tanfolyamok szervezése, 3. / postgraduális képzés. A vegyész és matematikus szakbizottság a postgraduális képzést igen fontosnak tartja. A vegyész területen a szakbizottság a Minisztériumhoz benyújtott, a kétszintes vegyészképzésre vonatkozó javaslatában a postgraduális ösztöndijas képzés tervét is részletesen megadta. Ezzel kapcsolatban szükséges a doktorandus! Ösztöndijak számának növelése, mégpedig olyan mértékben, hogy minden kémiai tanszék évenként 1-2 ilyen státust kapjon. A tervezet szerint a postgraduális képzés egyetemi doktori fokozattal zárulna. A földtudománya szakbizottság több területen kivan továbbképző