Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)

1971.06.30. - Határozatok, mellékletek

Jot- 2o — A gyakorló iskolai tanárok az ide vonatkozó minisztériumi rendelkezésnek megfelelően igen változatos formákban folyt. Valamennyi szakmai munkaközösség részt vett a három gyakorló iskola részére közösen rendezett szakmai tanácskozásokon. Ezek mind a témaválasztás, mind a megbeszélések színvonalát illetően a résztvevők véleménye szerint jól sikerültek. A tanári testület rendszeres és jó kapcsolatot törekszik tartani a Fővárosi Továbbképzési Intézet mellett működő szakmai munkaközösségekkel. A nevelési értekezleteinken a párt ifjú­ságpolitikai határozatával kapcsolatos problémákat, továbbá az iskola életének aktuális feladatait beszélték meg, két értekezleten dolgoztak fel az MSzMP X, kongresszusának anyagát. A tanári testületek tagjai számos szakmai, pedagógiai társulatban aktivan tevékenykednek. A gyakorló tanárképzés munkája. A tanárjelöltekről általá­nos vélemény, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva jobbak. Kevesebb az utóvizsgázók száma, s tanulmányi eredményük a "jó" körül mozo^« ^zt a jó véleményt a tanár- je löltek ■ jó munkájukkal, az iskola eletében való részvételükkel megerősítették. A gyakorlatvezetésben mindkét félévben nehézséget okozott, hogy a bölcsászkari tanárjelöltek több mint fele mindkét szaktárgyá­ból egy félévben teljesítette tanitási gyakorlatát, márpedig igy nincs elegendő idejük arra, hogy megismerjék a tanulükat, az osztályok problémáit, s belekapcsolódjanak a neve lőmunkába. A gyakorlóiskolák munkájának továbbfejlesztésével kapcsala­­tosan a közeljövőben megoldandó főbb feladatok: 1/ Az egyetemek működési szabályzatával összefüggésben ki kell dolgozni a gyakoTló iskolák szer­vezeti és működési szabályzatát. 2/ Szabályozni és stabilizálni kell a gyakorló iskolák és a szaktanszékek intenzivebb együttműködését, 5/Sok Vonatkozásban fejleszteni kell a gyakorló iskolák munkakörülményeit. A tavaly megalakult Tanárképző Bizottság a Művelődésügyi Minisztérium utasitása alapján karöltve a szegedi és debreceni tanárképző egyetemekkel megvizsgálta és felmérte a gyakorló iskolák helyzetét, s a gyakorló iskolák működésére és továbbfejlesztésére -ja .irányelvek megjelölésével tett javaslatot. A második félév megindulása előtt programtervezetet készített, mely szabályozta az V. éves tanárszakos hallgatók gyakorló iskolai munkáját, megszilárdította munkafegyelmüket, s a gyakorló oktatás mellett gondoskodott a hallgatók nevelési felada­tokra való elméleti és gyakorlati képzéséről. Az iskolavszetőség ' által kijelölt és megtartott szeminárumok aktuálisnak bizonyultak. /,

Next

/
Thumbnails
Contents