Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)

1971.04.16. - Bejelentések

Nagy Károly megállapít ja, hogy 4-5 évig még mostani helyükön lesznek a kémikusok, s éppen ezért már a mostani elhelyezés mellett is valamit ki kellene alakítani. Az uj telephelyen azután ennek továbbfejlesztése fog megtörténni, vagy más vál­toztatásokra is lesz szükség. Bruckner Győző kérdezi, hogy nem lehetne-e a szervezeti át­alakítást az uj helyen elkezdeni. Az elhangzott elképzelést úgy érti, hogy a TTK-n belül bizonyos tudományszakok osztályok­ba vagy hasonlókba lennének csoportosítva, bizonyos időszakon­­kint változó vezetővel, és egyes dolgokban központosított ad­minisztráció lenne. Nagy Károly közli, hogy neki személy szerint ez a gondolat, amelyre Meisel János hívta volt fel figyemét, tetszik, ész­­szerüsifest és jót lát benne, de előbb meg akarja hallgatni mindenki véleményét. Gerecs Árp ád szerint többféle jó szisztémát lehet elképzelni, feltéve, hogy jól csinálják azt, amit megterveztek, de felmerül az a kérdés, hogy a mostani földrajzi feltételek mellett egyál­talában ki lehet-e próbálni a blokkositást /közös könyvtár, közös telep stb./. Ha az itteni eredmény jó, akkor ez megerő­síti a külföldi tapasztalatokat, ha pedig rossz, nem biztos, hogy rossz az uj telephelyen is. Talán lehetne egyet-kettőt lépni ezen a területen, de ez nem lehetne a felvetett szisztéma próbája, mert ma a TTK-n nyomorúságos feltételek vannak. Nagy Károly megemliti, hogy kémiai épületre történik a tervezés. Bruckner Győző rámutat, hogy az előtervezés során világosan lát­szik, hogy az u j helyen pl. közös könyvtár* lesz a tanszéki kézikönyvtárokofe kivül, és lesznek még egyéb közös használatban lévő dolgok is /nagy műszerek, üvegtechnikai stb. műhelyek/, amelyek, egyformán fognak tartozni valamennyi ott működő tan­székhez. Ez maga után vonja, hogy ezek élére főnököt kell ál­lítani. Bruckner professzornak nincs semmi tapasztalata az ilyen közös igazgatás alatt álló, többtanszékes intézetről, s igy erről nem tud nyilatkozni. Talán a külföldön járt kollé­gák többet tudnak mondani erről. Nagy Károly közli, hogy az uj gazdasági mechanizmus sziszté­mája Í9ő8-ban kerül bevezetésre: a^ üzemek, vállalatok, intéz­mények folyamatosan állnak erre át. Bizonyos mértékben rá van bízva a vállalati stb. vezetőkre, hogy már 1967-ben alakit - sanak ki elgondolásokat. Az egyetemen is fog történni valami a reform során: az egész szervezésben valami ésszerüsitést biztosan be fogunk vezetni. A rektor nem hiszik hogy ezt teljesen el lehetne halasztani a TTK uj telephelyre kerüléséig. Gerecs Árpád szériát az, hogy az uj szisztémát a mostani helyen nem lehet kipróbálni, egyáltalában nem befolyásolja az ilyenirányú terveket, Egy ilyen blokkositási terv csak jó lehet, mert az élet - a hivatalos élet is - évről-évre kompli­­kálódik, és egy-egy egységre /tanszékre/ napról-napra több nem szakmai feladat hárul. így azoknak, akik a tanszéken belül

Next

/
Thumbnails
Contents