Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1969.11.17. - Határozatok, mellékletek
- 3 -Szabad György lcitünő történetírói kvalitásai pedig lehetővé tették mindennek szintetizáló egybefoglalását. Müvében Kossuth, Teleki, Széchenyi, Deák és Eötvös alakja egyaránt hiteles történelmi portrévá kerekedik. Erős gazdaság-és társadalomtörténeti megalapozottsága mellett jelentős uj eredményekkel gazdagítja a rokontudományokat is, különösképpen a jog- és irodalomtudományt. Az 1861-ben összehívott országbírói értekezlet bemutatása kapcsán például teljes képét kapjuk az igazságszolgáltatás újjászervezésének és annak: mint épültek bele feudális maradványok a kapitalizmuskori magyar jogi intézményekben. Arany János, Madách Imre és Vajda János abszolutizmuskori pályafordulatainak megértéséhez pedig nélkülözhetetlen Szabad György magasszintü irodalomtörténeti okfejtése. De a marxista történetírás maradandó eredménj'ei közé sorolhatjuk a magyar emigráció Európaszerte sokatvitatott szerepének s a nemzetiségi kérdésnek impozáns forrásfeltáráson alapuló, szubjektív elfogultságtól ment, életerős, reális értékelését. Szabad György már emlitett módszere és szemlélete lehetővé tette számára a szubjektivizmus és voluntarizmus kiküszöbölését, s mindez könyvét ebben a vonatkozásban is az alkotó marxizmus olyan példájává emelte, amely nemcsak a viták helyes irányát szabja meg a jövőben, hanem a marxizmus nemzetközi tekintélyét is nagymértékben növeli. A szerző az emigráción belüli irányzatok elemzése kapcsán kimutatja, hogy Kossuth külpolitikai téren a nagyhatalmakkal való kapcsolattól mind közelebb jutott a felszabadulásukért küzdő nemzetekkel való összefogás szükségességénekdf Elismeréséhez. Társadalmi és nemzetiségi vonatkozásban pedig egy uj érdekegyesités pontenciális lehetőségei merültek fel nála. Szabad György könyvére felfigyelt a nemzetközi történész közvélemény is. Az angol The English Historical Review, 1969. / 7’ sz0 / például ezt Írja: '’Könyve kiemelkedő teljesítmény, amely mindenkit, aki érdeklődik a Habsburg-birodalom története 9246