Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

1970.03.06. - Határozatok, mellékletek

2 Dr, Láng László 1921-ben született Budapesten, Apja: néhai Láng József hirdetési ügynök veit, anyja: néhai Hilbert Emilia tanárnő,•ill. 1929-től-a Szegedi Tudományegyetem klinikai diétás főnővére. Felesége: dr. Szilágyi Lilla, a Péterfy Sándor Kórház klinikus pszichológusa. Két gyermeke van: fia jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Kar hallgatója, leánya III. c. gimnáziumi • tanuló. 184-5 óta szakszervezeti tag, pártcnkivüli. /Lakása: Bp. I., Batthyány u. 34-./ Láng László Szegeden végezte középiskolai és egyetemi tanulmánya­it. 194-4—ben a Szegedi Tudományegyetemen vegyészi képesítést, ugyanott 1946-ban egyetemi doktori oklevelet, 1943-ban fizika­kémia szakos tanári oklevelet szerzett, 1944-48-ig a Szegedi Tudományegyetem Általános és Szervetlen Kémiaf Intézeténél gyakornokként, majd tanársegédként dolgozott, 1943-ban a Műszaki Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karához /Sopron/ tartozó Fizikai Tanszékre adjunktussá nevezték ki, majd 1950-ben ugyanilyen minőségben a Villamosmérnöki Kar Atomfizikai Tanszékére /Budapest/ helyezték át. 1951-hen a MTA Központi Fi­zikai Kutató Intézetének Spektroszkópiai Osztályára nevezték ki csoportvezetőnek, 1954-ben csztályvezetőhelyettes? 1954-ben osz­tályvezető lett. Ennek az Osztálynak a megszüntetese után 1959-ben tudományos főmunkatársként a BME Fizikai-Kémiai Tanszékére nevez­ték ki, 1964-ben tudományos osztályvezetővé lépett elő. 1965-ben a Magyar Optikai Müvek kutatási főosztályán spektroszkópiai osz­tályt szervezetek, s ennek vezetésére meghivták Láng Lászlót; itt működött 1969 végéig. Jelenleg /1970. I. 1. óta/ ismét a MTA státusába tartozó-tudományos főmunkatársként dolgozik a BME Atomfizikai Tanszékén. Láng László tudományos munkásságát a Szegedi Tudományegyetemen az abszorpciós spektroszkópia témakörben kezdte meg, s azóta meg­­szakitás nélkül ezen a területen dolgozik, 1954-ben a Magyar Kép­köztársasági Érdemérem ezüst fokozatát, 1958-ban az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Schmid Rezső emlékére alapított diját, 1966-ban a MTA nivódiját, 1967-ben a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapta meg. Tagja az Eötvös Loránd Fizikai Társulat választmányának 1952 óta, a Scciété Chimique-de France-nak 1957 óta, titkára a MTA Spektroszkópiai Albizottságának 1961 óta. Szűrnes külföldi konferencián vett részt előadásokkal és szak­tanácsadóként; különösen az utolsó öt évben kereskedelmi tár­gyalásokon is közreműködött szakértőként. Láng László tudományos munkásságáról nemzetközi publicitáséi szak­folyóiratokban megjelent számos közleménye tanúskodik. Figyelem­reméltó az Akadémiai Kiadó és az Academic Press, New York közös kiadá Se.-ív Já-i u angol kisérő szöveggel megjelent szinképatlasz, mely eddig egy bevezető kötetben, 2 inüenkötetben és 13 kötetben je­lent meg. E mü szerzői munkaközösségének vezetője Láng László, aki. egyúttal a szerkesztési munkát is végzi. Érdemes oktatási tevékenysége Karunk megbízása folytán a Szerves Kémiai Tanszéken 1961 óta minden szemeszterben megtartott speciális kollégiuma, melyben az abszorpciós spektroszkópiának a szerves vegyűletek

Next

/
Thumbnails
Contents