Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1970.01.19. - 1. A tudományos munka helyzete és lehetőségei az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
/László/- 61 -/Nagy Károly folyt ■fit) Engem is idegesített ez a helyzet, és ezért - amennyire lehetett érdeklődtem, s a következőket tudom elmondani. Az idevonatkozó rendelkezések úgy szólnak, hogy az egyetemi oktatók részére X % fizetésemelés van megállapítva és az egyetemi technikai dolgozók részére Y %. A i.íM-ben ezekben a hetekben - és talán a közeli hetekben - dolgoznak e bérrendezés konkrét realizálását előmozdító elvek és koncepciók kidolgozásán. Ki akarnak valami uj bérrendezési elveket is kidolgozni és olyan szempontokat, amelyek iránymutatást adnak az Egyetemnek a pénzösszeg eredményes szétosztására,' Volt egy tájékoztató vagy ankét vagy megbeszélés , amelyet a Pedagógus Szakszervezet szervezett valahol a fővárosban, ahol a MM egyik főosztályvezetője tartott tájékoztatót. Konkrété tőle tudom, hogy ő mit mondott, mert megkérdeztem tőle. ő ott előterjesztette a MLÍ- elképzelések nulladik variációját, tehát az első nyers elképzelést, amelynek az volt a lényege, hogy az érintett kategóriáknak, tehát az oktatóknak és a technikai dolgozóknak adható összeget egy kicsit csoportosítsák át, s oldják meg az egyetemeken, hogy a nem érintett kategóriák is részesülhessenek bizonyos bérrendezésben, vagyis az adminisztrátorok bérét is lehessen - ahol indokolt _ valamilyen módon rendezni. Ezt látszik alátámasztani a Mt.í következő intézkedése. Én már két háttel ezelőtt megkaptam erre az évre vonatkozólag a, szokásos normális bérfejlesztési összeget, amely eddig a legmagasabb, 2,5 % - tavaly 2 % volt - és olyan megkötéssel kaptam, hogy amig ez a bérrendezési koncepció ki nem alakul, a 2,5 %-ot az Egyetem zárolja, mert együtt akarják felhasználni: teszem azt, hozzácsapják a 17 és a 9 %-hoz, és akkor nagyobb összeg alapján lehet valamilyen elosztási elveket kialakítani, pláne még olyan elképzelést is hallottam, hogy esetleg a premizálás/ módján is szeretnének bizonyos változtatást eszközölni. Olyan elképzelés is kialakult ugyanis hogy a normális évi prémiumok százalékát esetleg hozzá kellene csapni ehhez az összeghez. Tavaly az Egyetemnek már külön volt bérmegtakarításból egy jelentős összege, amelyet minden év végén jutalmazásra fordítunk. Az idén is van ilyen a bérmegtakarításból. Elképzelhető, hogy olyan álláspont alakul ki, hogy a normális prémiumalapot is hozzá lehetne csapni ehhez a énzhez, amely akkor nagyobb százalékot jelentene, ami fölött most rendelkezhetnénk a bérnél és a jutalmazásra esetleg csak az évi bérmegtakarításból megmaradó összeget használnánk fel. Ezek még nyitott kérdések, amelyekről vita folyik. A MM éppen olyan koncepciót próbált előterjeszteni a *edagógus Szakszervezetben, hogy ilyen elképzelések alakulnak ki, és kérte a szakszervezetiek segítését, hogy a rendelkezésekben nem érintett kategóriákon is lehessen valamit segiteni. A tájékoztató szerint az Egyetemről ott jelen volt egyetemi szakszervezeti vezetők egyrészt nem álltak hozzá a kérdéshez vagy nem támogatták ezt a koncepciót, másrészt konkrété ellene voltak, olyan indokolással, hogy az oktatóknak jutt&tatndó 17 %-ból - minthogy ez úgyis kevés — ne vegyenek el azért, hogy az adminisztrátorok kapjanak. Tehát a mai tájékoztató szerint arról van szó, liögy a MM illetékesei éppen olyan koncepciót szeretnének megvalósítani, amely mindegyik kategóriának