Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

1970.01.19. - 1. A tudományos munka helyzete és lehetőségei az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

- 54 -tünk álló feladatok megoldása sok tekintetben a felsőbb szervek támogatásától függ. Úgy gondolom, ezzel kapcsolatban minden le­hetőt meg kell tenni, hogy az elképzelések, perspektívák minél előbb realizálódjanak. Ugyanakkor úgy gondolom, ezzel együtt és e mellett jelentős mértékben kell gondolkodni azon is, hogy milyen minőségi változásokra van szükség és ehhez képest milyen feltételek megteremtéséről van szó egyetemi vonatkozásban a szervezés tekintetében. Ez azt is jelenti tehát, hogy a tudo­mánypolitikai irányelvek megvalósitásánek nemcsak a felsőbb szervekkel való kapcsolat, hanem a tal közvetlen irányitó tevé­kenységünk is egyik összetevővé kell, hogy legyen. Ezzel kap­csolatban meg szeretném jegyezni, hogy számos olyan részlet­­kérdés is további kimunkálásra kerül, amelyről itt szó volt, gondolok például a tudományos utánpótlás kérdésére, amelyet már több izben megvitattunk és amelyben lényeges előrelépésről nem beszélhetünk. Úgyhogy gondolom, ezzel kapcsolatban nemcsak az állami vagy párt vezetőszerveknek, hanem az alsóbb fórumoknak is megfelelő érdekeltséget kell teremteni és ezek kialakítása nagymértékben ezektől a fórumoktól is függ. Hasonlóképpen prob­lémát jelent például a társadalomtudományok terén a kollektiv munka módszereinek kialakítása. Ez is olyan jellegű téma, amely a következő időszakban bizonyos kísérletekben keresztül oldható meg és tökéletesíthető, A harmadik dolog: akár kapunk segítsé­get a felsőbb szervektől, akár nem, nyilvánvaló, hogy a külön­böző intézményekkel való kapcsolatot erősíteni kell. Ez az a­­nyagban is igy fogalmazódott meg és annek feltételeit megfelelő hozaíállással ki kell alakítani. Nyilvánvaló, hogy más elképze­lések is lehetségesek és ezeket sem lehet figyelmen kivül hagy­ni és teljesen nyilvánvaló az is, hogy ebben a vonatkozásban is vannak olyan jellegű általános elvek és módszerek, melyek lehetővé teszik, hogy egyes tanszékek és más fórumok szempont­jából ez a kapcsolat élővé váljék. Hasonlóképpen - mint Berényi elvtárs is felvetette - az is problémaként jelentkezik, hogy egyáltalában az egész fcifxxaxáxiragBnxáxyx tudománytervezés, az egyes karok vonatkozáxaiban hogyan és miképpen realizálódik. Ennek is különböző megközelítő lehetőségei és feltételei vannak Nyilvánvaló, hogy ezek mások az egyes karokon, tehát ez is olya jelentős problémája a következő időszaknak, amelynek megoldását szorgalmazni kell. Hasonlóképpen Pölöskel elvtárs felvetette a csere kérdésének megközelítő megoldását, ahogyan ez eddig a gyakorlatban történt és ahogyan a továbbiakban ennek egyáltalá­ban valamiféle realizálása elképzelhető. Végül talán az is na­gyon fontos kérdés, amely a szabadság és a tudományos munka meg­szervezésének vonatkozásában vetődött fel. Ennek is lehetnek bi­zonyos általános irányelvei, amelyeket véleményem szerint előbb­­-utóbb meg kell fogalmazni. Másrészt ebben lehetnek olyan je­lenlegi elképzelések is, amelyeket ilyen általános szellemben nem fogaImazhatunk meg, ezért az egyes tanszékek részéről en­nek biztosítása valamilyen formában mégis meg kell, hogy történ­jék. Arra szeretném talán kérni az elvtársakat, tekintettel arra, hogy egy sor olyan részletkérdés és probléma áll előttünk, amelynek megoldása valóban kollektiv erőfeszitéseket igényel, törekedjenek arra, hogy meghatározott időn belül tegyék meg ez­zel kapcsolatban azokat a lépéseket, amelyek elősegíthetik a tudományos munka valóban szükséges minőségi változásait. Nagy Károly: Tisztelt Pártbizottság, Egyetemi Tanácsi Tes­tűié tünkToaT vitája tartalmas vita volt, amely fényesen demonst -• ű

Next

/
Thumbnails
Contents