Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

1969.12.11. - Határozatok, mellékletek

- 9 -A nyitott felvonulási ut déli oldalát a szakosztályokat, il­letőleg, a hallgatókat közösen kiszolgáló helyiségcsoportok /konyha, éttérén, tornatérén stb»/ épületei határolják. Eb­ben a nagyvonalú elrendezésben a nyitott és fedett közleke­dő területek együtt biztosítják a diákforun jellegét, vala­­nint - az időjárástól függően - a hallgatók óraközi tartóz­kodásának alternativ lehetőségeit. Az épitnénycsoport külső és belső forgalmi rendszere - az előbbi mind a gyalogos, nind a gépkocsi forgalom szempontjá­ból - kielégítően megoldott. /Vitatható azonban az épület fő­bejáratának helye, elsősorban építészeti szempontból./ A terv lehetőséget biztosit a létesítmény szakaszos megépí­tésére, valamint az egyes szakosztályok épületeinek vízszin­tes irányban történő bővítésére is« A funkcionális és üzemeltetési szempontból dicséretes alap­­koncepció megvalósítását azonban lehetetlenné teszi az a kö­rülmény, hogy a tanulmányterv az egyes szakosztályokat - az oktatás, és főleg a kutatás követelményeivel ellentétben magas épületekbe telepíti, amelyek között 19 szintesek is a­­kadnak. A nemzetközi viszonylatban kialakult 5-6 szint épü­­letnagasság alkalmazása természetesen a megoldás újrafogal­mazásának igényét veti fel« A magas épületek tervezett megoldása egyébként is vitatható« A függőleges közlekedési rendszert magukba foglaló függőle­ges tartószerkezetek /csúszó-zsaluzatos vb« tornyok/ negvá - lasztott állástávolsága - feltehetőleg a födémszerkezet meg-

Next

/
Thumbnails
Contents