Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

Függelék

a jól működő szakbizottságokra, minden valószínűség szerint könnyeb­ben tudja megoldani a tanszékcsoportok negvaloeitusát. Az Állata- 6a Jogtudományi Kar egyelőre nem látja szükségét annak, hogy tanszék­­csoportokat hozzon létra. Ani a tanazékcooportok létrehozását illeti, az eddigi vita során kiderült, hogy oktatóink általában egyet érte­nek azzal, hogy a karok összefogása, a vezetés hotékonyaégo érvénye­sülhet a tanszékcsoportok létrehozása után. Mégis, a nak ellenére, hogy a szervezeti szabályzat már kezdetben ia a tanszéket tekintet to alapegységnek, 3okáig a tanazékoaoportok létrehozásának gondolatát egyik karon sem fogadták kellé megértéssel. Kétségtelen, hogy a le­folyt tanévet éppen a 3ok szervezeti átmenet következtében több te­kintetben bizonyos ideiglenesség jellemezte. Az uj tanúim nyi 6a vizsgászabályzat bevezetése a folyó tanév kezde­tén történt. Mar az olső félév tapasztalatából is lemérhető, hogy az öj szabályzat mind a vizsgázó, mint pedig a vizsgáztató részéről na­gyobb vizsgafe^yolmot igényel és a tanulmányi és vizsgaü/ryek egysé­gesebb és gyorsabb intézését teszi lehetővé. Az uj tantervek szerint a vizsgák száma csökkent, s igy a hallgatók az o<*ységes vizsgaidő­szakkal megfelelően tudtak gazdálkodni. Átmenetileg csak a felsőbb évfolyamokon - ISllönösen a TTK-on - voltak problémák, mert itt még nagy volt a vizsgák száma. Az esti és levelező tagozaton később sze­reztek tudomást az uj vizsgarendről, ezért átmeneti intézkedésekkel kellett közreműködnünk annak érdekében, hogy a hallgatók idejében lo tudjanak vizsgázni. A szigorlatok bizottság előtt történő letételét - a fokozatosság elv nek érvényositéaével - az I. szigorlatnál beve­zettük. Sajnos, a bizottság előtt történő szigorlotoztatással számos oktatónk nem é*rt egyet, pedig az erre vonatkozó előírások a szigor­latokon az eddiginél nagyobb körültekintésre késztetik az oktatót, o az ilyen tipusu szigorlaton nagyobb lehetőség van átfogó kérdésekre. A bizottság előtti szigorlatozna tehát helyesnek, legföljebb részle­tekben finomitandónak látszik. A szervezeti és működési szabályzatok még csak részbon készültek el. Az ealitott egyetemi szervezeti és működési szabályzaton, valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzaton kívül - melyeket a Művelődésügyi Mi­nisztérium ia jóváhagyott - a tanév során elkészült és a Minisztéri­umba felterjesztést nyert a doktori szabályzat, valamint a könyvtári szabályzat. Készülőben van az c<^y3ó^a hivatali és gazdasági ügyvite­li szabályzat. Az általános kollégiumi szabályzat hiánya miatt saját kollégiumi szabályzatunkat nem tudjuk elkészíteni a Minisztérium által kívánt folyó évi juliua 31-i határidővel. A jövő tanév során kell az Egyetem különböző intézményei /gyakorló iskolák, .Egyetemi ázinpad, Bö vös Klub atb./ szabályzatait is elkészíteni.- 5 2./ Az oktotó-nevelői munka továbbfejlesztése a./ Az uj tantervek, programok, vizsgakövetelmények készítése és alkalmazása során adódó problémák* Az 1966/69. tanévben a Bölcsészettudományi és a Tormás zottudom«.nyi Kar tanszékei - a Művelődésügyi Minisztérium irüuiyelveinek ma

Next

/
Thumbnails
Contents