Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1970.06.19. - Határozatok, mellékletek
14 azért, m^rt az új none pú: L:. túra szerint nem tetszetős cinü munkakörbe soroltattak be; tehet nem az élbe óiért ékét sérelmezték. A bérrendezés, mint ismeretes, ncn érintette az Egyetemi Könyvtár dolgozóit, a gyakorlóiskolák oktatóit, a tudományos kutatókat és a gépkocsivezetőket. Ezek szénára utólag a rektori tartalékból biztosítottuk azt az összeg t, amely megfelel a szokásos évi 1-2 %-os bérfejlesztési keretnek.• 4 A karok bizonyos összeget tartalékoltak az újonnan kinevezend# professzorok és docensek fizetéskülönbözetének pótlására és eset-, leges újabb állások szervezésére. A bérrendezés lez :ár ás a után vált lehetővé a bérek alakulásának ; teljes áttekintése. Eu-.ck során negállapítható, hogy néhány esetben indokolt ’ olyan kiemelkedő oktatók bérének további korrekciója,, akik a tudományban, az Egyetem életében jelentős szerepet töltöttek vagy töltenek be. Ezekre a korrekciókra a rendelkezésre álló, sajnoi nem-jelentős tartalékból az Egyetem vezetősége lehetőleg még az év során, a jövő év elején, p^dig a szokásos bérfejlesztési alapból mindenképpen igyekszik sort koriteni. 5«/ A hallgatók, erkölcsi, politikai arculatav tanulmányi szlTÍv~onöTa *" Az 1959/70. tanévben elfogndott, • majd bevezetett tabuim V .yi és vizsgaszabályzathoz, valamint a szervezeti és működési szabályzathoz és^az első alkalommal érvényesülő.uj ösztöndíjrendszerhez kapcsolódó megnyilyánulások alapján hallgatóink döntő többségének politikai -állásfoglalása és magatartása pozitív. Az ifjúság a megnövekedett f cladat.olfv állal ás ában és elvégzésében érettségről és felelősségtudatról adott bizonyságot. Voltak negativ jelenségek is - mint a demokratizmus rosszul értelmezése, ellenzéki hangulat, különböző helytelen követelések megfo: .alaazása -, ezek azonban egy elenyésző kisebbség rovására irhatok és semaiképpe5' sem általánosíthatók. A tanév eleji események /a bölcsészük kari gyűlése stb./ tanulságait munkánkban igyekeztünk, illetve igyekszünk a legnagyobb mértékben fi ;yelembe venni, Az elsősorban nem Agyatemünkre jellemző kösszellemből adódóan hallgatóink körében is erős az- individualizmusf karrierizmus, a kispolgári kényelmesség. E.téren'azonban•életünk számos területének hibái, különösen >. valamennyi hallgatót érzékenyen, 1~ többször sorsdöntőén érintő elhelyezkedés igazságtalanságai •mi .tt e yelorc nem várhatunk javulást. Hallgatóink tanulmányi szinvonala kiálé._,itő. Az új vizsgaszabályzat erősítette a munkaiegyetmet, kevesebb az utóvizs, ék sz Via; az uj ösztöndíjrendszer pedig a minél árnyasabb tanulmányi-eredmény elé- . résében anya,, il . is érdekeltté tvtte a hall ,.tóknt. A követeimé-