Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1970.03.27. - Határozatok, mellékletek
—'—------------------------ _ ELTE» Állom- ás Jogtudományi Kar. Egyetemi tanári pályázat, Büntető eljárásjogi tapszák - kriminológiai csoport . A Kari Tanácsnak. A Művelődésügyi Közlöny 197^* 3. számában az ELTE rektora pályázatot hirdetett az Állam- és Jogtudományi Kor Büntető eljárásjogi tanszékén betöltendő egyetemi tanári állásra a kriminológiu oktatása és előadasa céljából, A meghirdetett állasra egyedül Vigh József egyetemi docens nyújtott be időben és kellően felszerelt pályázatot. A Kar dékánja áltál kiküldö-tt bizottság megvizsgálta a pályázatot, a pályázó eddigi munkásságát és ajánlja a Kari Tanácsnak a pályázat elfogadását« Ennek indokolásául a bizottság a következőket terjeszti elő: József 193o-bon iilsóábrany községben született mezőgazdasági munkáscsaládban, 195o-ben érettségizett, majd elvégezte az ELTE jogi karán a tanulmányokat, ahol "summa oum laude" fokozattal doktorrá avatták. 1959~től Moszkvában volt aspiráns, és ott a Lomonoszov Egyetemen 1962-ben védte meg disszertációjába szerezte meg a kandidátusi fokozatot. 1954. óta - az aspirantura idejének kivételével - az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán dolgozik. 1963-ban nyert docensi kinevezést. Két év óta a Kar dékánhelyettese» Vigh József statisztikát és kriminológiát oktatott, ill. oktat. A Karon a kriminológia önálló tárgyú oktatásának az elindítója; az első e tárgyú egyetemi jegyzet nagy részének a szerzője. 1964. óta a kriminológia tárgyának egyetemi előadója. Megszervezte és vezeti a kriminológiai tudományos diákkort, amely a Karon többször elnyerte a "LEGJOBB TUDOMÁNYOS DIAIKOR" óimét. Oktatói tevékenységét igényesség, uj, állandóan bővülő ismeretanyag közlésére való törekvés jellemzi.