Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.07.10. - Körlevél - Mellékletek
vk> ERDÉSZ ÉVA IV. évos joghallgató 1948, május 12-én született Budapestére Édosapja alezredes. Édesanyja: Wortmann Magdolna adminisztrátor. Szülei különváltan élnek, a hallgató édősanyja háztartásiban él, Budapesten a Toldy Eoronc gimnáziumban érettségizett 1966-ban "jeles11 eredménnyel, Jóképességü, tahatségős hallgató, szorgalma az évak folyamin mind egy onlat esőbbe "vált, II, évoc korától, tagja a polgári, eljárásjogi tudományos diákkörnek, molynak karatén belül riszt vett a Szegedi Ifjúsági Jogásznapokon is. Ugyancsak a tanszakon domonstrátőrként aktivan' dolgozik. Ugyancsak tagja a politikai tudományos diákkörnek, jó munkája alapján a Debrecenben tartott Marxista Tudományos Diákkörök Országos Konforönciájan is részt vett. A KISZ-nok 1952 óta tagja. Évfolyama KISZ alapszervének vazotőségében egy évig mint tanulmányi felelős, egy évig mint szervezőtitkár dolgozott. Részt vett a KISZ bizottság által szervezett érdekvédelmi csoport munkájában is. Az Állam- és Jogtudományi Kar a "Népköztársacigi Tanulmányi Ösztöndíj" elnyerésére javasolja. | Budapest, 1969. julius hó 4. C2 /Dr. SÁRANDI IMRE/ dékán safe £ t