Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1969.07.03. - Határozatok, mellékletek

~ 27 -oktatás feltételeinek biztosítására vonatkozó igény is. Ezt az igényt azonban tantérén hiány niatt csak fokozatosan lesz nódunk negoldani* Az Allan- és Jogtudományi Karon nár konoly lépések történtek ezirányban. A kari Könyvtárat - statikai okokból is - az épület földszintjén helyezzük el, és ezáltal a könyvtár által eddig lefoglalt helyiségek felszabadulnak. A Bölcsészettudományi Karon is konoly problénát jelent a tante­remhiány, ott azonban csali többéves viszonylatban van kilátás a megoldásra. Változatlanul zsúfoltak kollégiumaink és diákotthona­ink. A hallgatók többágyas szobákban - több helyen még emele­tes ágyakkal - nyertek elhelyezést. Nagyon kevés a tanulószoba, szemináriumi helyiség és a szakköri helyiség. Az Egyetemi Könyv­tár olvasóterme sem tudja az igényeket kielégíteni. Néni enyhü­lést fog jelenteni az, hogy az Eötvös Klubot a hallgatóság ré­szére már délelőtt is nyitva tartjuk, ezzel is biztosítva ré­szükre a tanulási lehetőséget. A tanév II. felének gazdálkodása már sokkal rendezet­tebb körülmények között folyt, mert az egyetem költségvetését időben jóváhagyták. Csupán a múlt évi maradványok visszaiga­zolása történt késedelmesen, ez azonban nem zavarta folyó évi gazdálkodásunkat. A II. félév gazdálkodásáról, illetve annak eredményei­ről a félévi beszámolójelentésien fogunk számot adni, % Az uj szervezeti és működési-, tanulmányi- és vizsgarend, va­lamint az u.j ösztöndíj rendszer bevezetéséről. A szervezeti és működési szabályzat tervezetek vitájában - mint azt nár az előzőkben is jelentettük - oktatóink a legszélesebb körökben vehettek részt. A szabályzat, mint ismeretes, csak néhány nap-

Next

/
Thumbnails
Contents