Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.07.03. - Határozatok, mellékletek
- 19 -után javaslatunknak megfelelően módosította. A jelen tanévben a tanácsok már az egyetemire küldték neg azokat az álláshelyeiket, anelyeket végző hallgatókkal kívánnak betölteni. A tanári állások minőségileg neu nevezhetők jóknak. Kevés a középiskolai tanári és a budapesti állás,noha számuk mennyiségileg elegendő. A non tanári szakos álláshelyeknél a probléma fordított. Jó minőségű álláshelyeket hirdettek meg /kutatóintézetek/, de számuk kevés. Van olyan szak, ahol egyetlen állást som hirdetitek meg. /pl: olasz, filozófia., núzeológia, művészettörténet •/ A jogász állásoknál sokkal jobb a helyzet, Az állások minőségileg is megfelelnek, és számuk is jóval nagyobb, mint a végző jogászoké, Felvételekről.Az 1968/69. tanévre összegyeteni viszonylatban négyszeres túljelentkezés volt, ez azonban kr.ronkint, sőt szakonkint is egyenetlenül oszlott meg. A legjobb válogatási lehetőség a jelentkezők és.felvettek aránya szerint az Állan- és Jogtudományi Karon volt. A Bölcsészettudományi Karon t • egyes szakokon kilencszeres, sőt tízszeres túljelentkezés is volt, igy a kari felvételnél 19*5 ponttal sokan kimaradtak és csak a fellebbezések során sikerült bejutniok az Egyetemre. A Természettudományi Kar egyes szakjain /mint pl. matematikafizika/ a. jelentkezők alacsony száma miatt válogatási lehetőség alig volt, s ezért a keretszámot non töltöttük be. A jelentkezők száma:. JK BK TTK SITE 654 8él —5TJ35 ebből fizikai dolg.gy. 189 249 255 693 A felvettek száma: 153 22o 345 718 ebből fizikai dolg.gy. 53 52 73 178