Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.07.03. - Határozatok, mellékletek
- 17 -munkájának bizonyitéka, bogy az Országos Középiskolai Tanulmányi verseny első tiz helyezettje között - különböző tárgyakból - számos gyakorló iskolai tanuló van. Gyakorlóiskoláink feladata mindent elkövetni, hogy több fizikai dolgozó gyermeke kerüljön be az iskolába, majd pedig hogy rendszeres korrepetálással segitsék őket jobb eredmények elérésében. Hévélőmunka, /nevelési viták« egyéb kezdeményezések/. 1968. decemberében tanszéki vitára bocsátottuk az előző évben megrendezésre került I, Országos Felsőoktatási Nevelési Konferencia "A felsőoktatási intézmények név élőmunkájának alapvető föladatai és módszerei" cinü nevelési irányelveit, valamint az EHÜE Nevelési Bizottsága által készitett és az Egyetemi Tanácson megtárgyalt, a hallgatóink szociális, erkölcsi, ideológiai és politikai helyzetéről szóló felmérést, A vitaindító anyagot a KI£?Z-és pártalapszorvek saját tapasztalataikkal egészítették ki. A viták során foglalkoztak az oktatás korszerűsítésének a nevelőmunkára gyakorolt hatásával, a szakmai tárgyakon keresztül érvényesíthető világnézeti nevelési kérdésekkel. Sok szó esett az I. éves hallgatók az egyetemi életbe való beilleszkedésének elősegítéséről, a tanulási módszerek elsajátításának mikéntjéről. Az oktatók körében helyeslésre talált az oktató-nevelő-tudományos. munka hármas egységének kötelező volta, a novélőmunka nagyobb megbecsülése, Több tanszék felismerte az ideológiai nevelés szaktárgyakon keresztül érvényesülő fontosságát, az oktatók közvetlen személyes ráhatásának jelentőségét, A tanszéki vitákat a kari tanácsok értékelése és összefoglalása követte. Ez év áprilisában a Debrecenben megrendezésre került II. Országos Felsőoktatási Nevelési Konferencián egyetemünk 15 fővel képviseltette magát. A Konferencián megvitatták a " A hallgatók részvétele a felsőoktatási intézményeink szocialista növelőtevékenységének alakításában " cinü témát. E téma széles körben történő ismertetése a következő év feladata lesz. ■ •