Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1969.07.03. - Határozatok, mellékletek

14 -gyakorlat elvégzésére kényszeríteni neu szükséges* 1 felsorolt határozatokat központi kérdésként kell kezelni, alapos módszertani megvitatás után a gyakorlatba való.átvitelük a legsürgősebb és legfontosabb jövő tanévi feladatunk. Ä hatá­rozatok megvalósítás át az anyagi-erkölcsi,érdekeltség elvének érvényesitósóvel szándékozunk elősegiteni. Íz Állam- és Jogtudományi Karra a felsorolt oktatási határozatok - kötelező jelleggel - nem vonatkoznak. Itt a Művelődésügyi Minisztérium által kiadott irányelvek szerint készítették el.a tanterv-tervezetot, amelynek jóváhagyása még nem történt meg, bár az oktatás az 1968/69» tanévben a tervezet szerint folyt. a*z 1969/70. tanévben a képzés ideje egy félévvel - a IX. félév­vel - meghosszabbodik. Á tantervi irányelvek nagy vonalakban hasonlítanak a másik két kar oktatási irányelveire /óraszám, vizsga­szán. stb./. Á Kar javasolta az ágazati képzés bevezetését, a III. évtől kezdődően, Szt a Művelődésügyi Minisztériun - az Igazság­ügyi Minisztériummal egyetértésben - jóváhagyta, illetve ja­vaslatot tett a témakörökre vonatkozóan. /Lásd a Kar mellékelt jelentését,/ L jegyzetellátás vonatkozásában az elmúlt evekben végzett fel­mérések alapján határozott intézkedésekre került sor, Á szedők­kel történt levélváltás után az elmaradt jegyzetek kéziratának leadási határidejét végső időpontként 1968. december 31-ben álla­pítottuk meg. L szerződések másik részét felbontottuk, vagy egyes jegyzetek esetében javaslatunkra a Minisztérium bontotta fel a szerződést, Á határozott felszólításoknak megvolt az eredményük; a szerzők egy-két kivételtől eltekintve leadták.kézirataikat, s igy a sokéves elmaradásokat felszámoltuk. / Megoldottuk a nappali tagozatos hallgatóknak irt kari jegyze­tek honorálásának problémáját is, Célprémiumot kaptak azok a • ' /1 • / •

Next

/
Thumbnails
Contents