Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.07.03. - Határozatok, mellékletek
ülésszakot ezt megelőzően, november 5-én és 6-án a Bölcsézsettudományi Kar állami és pártvezetése szervezésében tartották. Az ülésszakon hat előadás hangzott el, melyekhez többen hozzászóltak. Előadást tartottak: Dolmányos István egyetemi docens: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának főbb történeti kér-, dései, Galántai József docens: Az 1918-as októberi forradalom* Czine Mihály docens: Irodalmunk és a polgári demokratikus forradalom, Szakács Kálmán egyetemi tanár: A KMP agrárpolitikájának fejlődése, Páridi Ilona docens: A KMP kultúrpolitikája, Almási Jánps adjunktus: Forradalom Németországban: 1918 november cinmel. 4 A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 5o. évfordulójával kapcsolatban rendezett program: Ünnepi közgyűlést 1969« március 2o-án tartottunk, amelyen Nagy Károly rektori bevezetője után Sárándi Imre mondott ünnepi beszédet. Ezen a közgyűlésen, igen nivós műsorral közreműködtek az Egyetem művészegyüttesei. A tudományos ülésszakra március 14-én került sor, amelyen Kirschner Béla docens, az.MSZMP VB titkára ’’Társadalom és nemzet a Tanácsköztársaságban” cinnel tartott előadást. Korrcferen- , sek: Gzine Mihály docens és Samu Mihály egyetemi tanár voltak. Az ülésszakon resztvettek és felszólaltak külföldi vendégeink is: Ausztriából Walter Hollitschcr egyetemi tanár, Csehszlovákiából Martin Victor egyetemi tanár, Jugoszláviából Nicola Petrovi? tudományos munkatárs. Az évforduló alkalmából az Egyetemen fellelhető dokumentumokból ”A Magyar Tanácsköztársaság és az Egyetem” cimncl kiállitás nyilt meg. A kiállítást Mátrai László akadémikus, az Egyetemi Könyvtár igazgatója nyitotta meg. A kiállitás március 14-től április 3-ig az Egyetemi Könyvtár aulájában volt megtekinthető, s 54-5 fő. látogatta meg. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 5o. évfordulója alkalmából 1969 március 14-én az Egyetem rektora a külföldi vendégek ás a megemlékezések közreműködői tiszte- . létére fogadást adott. A ll(iagyar Polgári Demokratikus Forra-