Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.03.28. - Határozatok, mellékletek
A VEGYÉSZ SZAKBIZOTTSÁG JAVASLATA PJOTR ALEKSZANDROVICS REHBINDER DISZDOKTORRÁ AVATÁSÁRA P. A, Rehbinder, aki ez év októberében tölti be Jo» életévét,,a Szovjet Tudományos Akadémia rendes tagja, a moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem Kolloidkémiai Tanszékének tanszékvezető professzora, a Szovjet Tudományos Akadémia Fizikai-Kémiai Intézete Diszperz Rendszerek Osztályának vezetője* Személyében nemcsak a szovjetunióbeli, hanem a világ valamennyi kolloid- ás felületi kémiával foglalkozó kutatója egyik vezető tudósát, e tudományterület úttörő alkotóját tiszteli. Rehbinder 1898# október 3-án született# A moszkvai egyetem elvégzése után a Kari Liebknecht-ről elnevezett Pedagógiai Intézetben működött, 1929 óta professzorként. 3,942-ben nevezték ki tanszékvezető professzornak a moszkvai Állami Egyetem Kolloidkémiai Tanszékére, 1939 óta tagja a Szovjet Tudományos Akadémiának, Tudományos munkásságát kezdettől fogva a határfelületi jelenségek és folyamatok vizsgálatának szentelte. Tőle származik a polaritások kiegyenlitodésének szabálya, amely az amfipatikus szerkezetű molekulák határfelületi orientációjának elvét rögzíti. Ennek az elvnek továbbfejlesztéseként és közvetlen gyakorlati alkalmazásaként már 1924-ben felismerte azt az effektust, amely azóta a világ szakirodaimában mint Rehbinder effektus vált ismeretessé. Az effektus abban áll,^ hogy amfipatikus molekuláknak szilárd határfelületen való orientált adszorpciója csökkenti egyrészt a szilárd test felületi energiáját, másrészt - a felületi szert kezet inhomogeneitásai következtében - magának a térfogati fázisnak a szilárdságát is. Ez az alapja az őrlés hatásfoka növelését célzó technológiai eljárásnak is. Rehbinder ismerte fel, hogy a diszperz rendszerek állandóságának, a kolloidika egyik középponti problémájának megoldása csak úgy lehetséges, ha az ag^regativ /vagyis részecske-/ állandóságot és az eloszlási állandóságot szeparáltan vizsgáljuk. Emulziók oseppállandóságával kapcsolatos úttörő vizsgálatai vezettek el nemcsak az emulziók jellegét /tipusát/ meghatározó paraméterek megállapításához, hanem újabban a stabilitás szempontjából döntő diszperziós erők közvetlen méréséhez és a Hamaker-állandó nagy pontosságú meghatározásához.