Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.03.28. - Határozatok, mellékletek
A MüvelŐdé-siigyi Közlöny 1969* február .17-i számában a Szerves Kémiai Tanszékre meghirdetett két docensi állásra két pályázat érkezett dr. K ó t a i András és dr. Ka j t á r Márton egyetemi adjunktus részéről. A pályázatok elfogadását dr. Bruckner Győző tanszékvezető egyetemi tanár az alábbiak alapján javasolja: ,Dr. Kótai András, a kémiai tudományok kandidátusa /született Kaposvárott 1930-ban, apja épitészmérnök volt, 1936-ban meghalt/, vegyészi tanulmányait Karunkon végezte, s 1952-ben jeles minősítésű vegyeszi oklavelet szerzett. 1951-ben a Szerves Kémiai Tanszék demonstrátorává nevezték ki, oklevelének megszerzése után tanársegéddé lepett elő, 1964 óta adjunktusként dolgozik. 1959-ben "summa cum laude" minősátésii egyetemi doktori oklevelet szerzett, 1964-ben elnyerte a kémiai tudományok kandidátusa fokozatot. Kótai András eddigi pályafutása során mind az oktató-nevelő, mind a tudományos kutató munka terén elismerésre méltó eredménnyel dolgozott, Sok éven át végzett oktatói-nevelői munkája az alábbiakban foglalható össze: a./ Tanulóköröket vezetett vegyészhallgatók és tanárjelöltek részére, b./ Vezette III. éves vegyászhallgatók és tanárjelöltek szerves kémiai laboratóriumi gyakorlatát, c./ Tanárjelölt hallgatók tudományos diákköri munkáját vezette, az irányitásával készített -dolgozatok bemutatási a kerültek az 1966: évi, miskolci VIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, d./ Szerves kémiára szakosodó vegyésshaUgatok szaklaboratóriumi munkájának egyik irányitója. e./ Tanárjelöltek szakdolgozattal kapcsolatos laboratóriumi és elméleti munkáját irányította, f./ Szakbiológua hallgatók részére a szerves kémiai kollégiumot ő cártja és ő szervezi, valamint vevezeti e hallgatók szerves kémiai gyakorlatait is. E munkásságával kapcsolatban sikerrel kísérletezik korszerű előadási és vizsgáztatási módszerek kialakításával, g,/ Számos éven át a Tanszék oktatási felelőseként igen értékes tevékenységet fejtett ki. h./ Jó munkát végzett az egyetemi oktatási feformmal kapcsolatban is, i./ Részt vett több tudományos ismeretterjesztő könyv és segédkönyv Írásában, valamint szerkesztésében. V.