Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.03.28. - Határozatok, mellékletek
A Művelődésügyi Közlöny 1969. február 3-i szájában a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Tanszékre meghirdetett ^docensi állásra két pályázat érkezett dr. K u g 1 e r Elvira egyetemi adjunktus és dr. B e k e Gyula egyetemi adjunktus részéről. A pályázatok elfogadását dr. Kiss László egyetemi docens, tanszékvezető az alábbiak alapján javasolja: Kurier Elvira 1946. óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizikai- Kémiai és Radiológiai Tanszékén, 1952 óta adjunktusi beosztásban dolgozik. Kémia-fizika-natematika szakos tanári oklevelét 1944-ben szerezte meg és 1944-ben a Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Intézetben szerzett egyetemi doktori oklevelet. A Fizikai-Kémiai Tanszéken eltöltött idő alatt részt vett különböző szakos hallgatók fizikait kémiai oktatásában, laboratóriumi gyakorlatok vezetésében és előadások tartásában. Több éven át a tanár szakos hallgatók, valamint a biológus hallgatók számára a kötelező fizikai-kémiai előadásokat tartotta, ill. tartja és laboratóriumi gyakorlataikat vezeti. Oktatómunkáját az alapos tudás, pontosság és lelkiismeretesség jellemzi. Kutatómunkáját évek óta Erdey-Gruz Tibor akadémikus munkatársaként végzi elektrolitoldatok belső súrlódásának, elektromos vezetőképességének ás egyéb un. irreverzibilis tulajdonsági vizsgálatának tématerületén. Rendkivül preciz, lelkiismeretes, megbizható kisárletező. Tudományos munkájának eredményeit több dolgozatban, ill. 1968-ban megvédett kadidátusi dolgozatában foglalta össze. •értékes, országos jelentőségű társadalmi tevékenységet fejt ki azáltal, hogy 1949 óta a Magyar Kémiai Folyóirat szerkesztőségi titkári teendőit látja el. Ezzel jelentékeny mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a folyóirat tartalmilag, valamint formailag magas színvonalat árt el. 1954-ben rövidebb ideig ideiglenes megbízásból ráhárult a Fizikai- Kémiai és Radiológiai Tanszék vezetése. A Tanszék ügyeinek intézésében jelenleg is aktivan részt vesz, a Tanszék tudományos terveinek ás jelentéseinek összeállitásával. Részt vett a tanárjelöltek oktatási reformjának kidolgozásában. 1956-ig az MDP tagja volt. Jelenleg két oktató és kát laboráns munkáját irányítja. Mint a fentiekből látható, Kugler Elvira eddigi és jelenlegi munkássága indokolttá teszi docensi előléptetését. • /*