Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.03.28. - Határozatok, mellékletek
- 3 -A szakigazgatási ágak közül különösön az un. centrális alárendeltségű szervok és tevékenységük /igy pl. a rendészet és a rendőri jog; a közlekedési igazgatás és jog/. » Tudományos munkámat érdeklődési körön és erőteljesen oktatói tevékenységen határoz Z Cl LiüjJ • üi. tanszékvezetővel nindvégig résztv&tton és résztveszek az államigazgatási jog tananyagának folyauatos korszerüsitésében, igy pl. tankönyv és jegyzetek, továbbá különböző tansegédletek elkészítésében. Tudományos munkámnál résztvottem nemzetközi fórumokon is. így pl. a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet több kongresszusára nemzeti jelentések és egyéb hasonló publikációk c-lkészitése a tanszékvezetővel társszerzőségben, A tanszék részéről szervezője vagyok az államjogi és államigazgatási jogi tudományos munkaközösségnek. Munkám lényegét kezdettől fogva az oktató-nevelő tevékenységben való intenziv részvételem alkotja. Mint jeleztem, ebbe már 194-6- ban bekapcsolódtam. Tanulóköröket, szemináriumokat, gyakorlati órákat 194-8-tói fogva folyamatosan vezettem. 1955-től veszek részt rendszeresen az előadások tartásában. Az esti tagozat előadásait kb. 10-12 éve mindhárom félévben folyamatosan tartom. Ugyanott gyakorlati órákat, szeminárium-szerű foglalkozásokat is folyamatosan vezetek. így az államigazgatási jog összes főbb tárnáival előadási és gyakorlati órái szinten egyaránt mélyrehatóan foglalkozom. Rendszeresen vizsgáztatok, elsősorban az esti tagozaton. Mintegy 12 éve államvizsgái cenzorként is tevékenykedem. Hosszú időn át un. patrónusi tevékenységet igen intenziven végeztem; több éven át a kari patrónusi tevékenység szervezője voltam. 4-./ Publikációimat az alábbi felsorolás tartalmazza: A birság a magyar államigazgatásban.. Kandidátusi értekezés, Bp. 1961. 4-67 p. Pénzügyi büntettek és szabálysértések, kb. 25 iv, szerkesztés és ebben kb. 5 Ívnyi tanulmány /sajtó alatt/- A biráskoáás és az államigazgatás kapcsolatának és elhatárolásának egyes kérdései. Állam és "igazgatás, 1968, december,- Az intézet /Államigazgatási jogi alapvetés/. Acta Pác, Bp. 1966,- Az államigazgatási jog szankciórendszerének alapkérdései, és Igazgatás, 1966 május.- A pénzügyi szabálysértés kodifikációjához. Pénzügyi Szemle junius. Állam , 1955. Az ágazati és a funkcionális elv az államigazgatás szervezeti rendszerében. Állam és Igazgatás, 1965. junius*