Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

Függelék

rz-S“- 14 -A tőke avagy hogyan formálják a történelmet a jelöltek- Hiába voltak a munkásosztálynak olyan szószólói, mint József Attila majd ké­sőbb Ady Endre ...- József Attila mélyről jött, de mindig ott is maradt.- Az állásuktól raegfosztott munkások kezdtek szervezkedni, esténként előadáso­kat tartottak, ilyen volt József Attila is, aki szemináriumokon beszélt.- József Attila a kezdeti pogány életöröm költője, az lQ28-30-as évek után a marKizmus-leninizmussal felvértezve igazi nagy költővé válik.- A verset a vonatfütty ketté osztja.- József Attila antisze ita lirájának legszebb példája Thomas Mann üdvözlése.- A harc pedig akkor vólt igazán óriásivá, amikor a munkásosztály is Dózsa unokájának tekintette magát.- A tiltakozás a tüntetésekkel, versekkel, prózával, képzőművészettel, zehével, nem érhette el hatását,- Ez az az osztály, amely kivivja a'szabadságot, bármilyen visszataszitó is az, hogy részeges és veri a családját.- A város peremén? a vers a valóság leirásay a város érdes részéről beszél, ahol a zápfog rág.- József Atilla: Fővárosi éj. /MŰM Tájékoztató/- Ady a magyar forradalom viharmadara, a demokratikus népforradalom előkészítője, sürgetője, beharangozója.- A Favágó c. versében arra biztat; hogy ki kell vágni r. tőkét és a munkás ne sziszegjen minden kis szilánkhoz.- Hiába volt ő: fenn tető, lenn alapkő, ő a tervező, az építő, - de magának mégsem építhetett, nem tervezhetett semmit. De amint a költő mondja; Hu világ bekap a tömeg.- A munkásosztály hivatott a dolgozó nép vezetésére, ők majd megszerkesztik odakünn a harmóniát.- József Attila az o ;yetsmet, az isten, a haza és a család megtagadása miatt nem folytathatta.- A tehetetlen munkások erején élősködő tőke a munkások protituálása.- Kinyitotta József Attila a munkások szemét: Tiltakozások, sztrájkok:iI Az egér egyre erősebbé kezd válni a macska ellenében.- Ebben az időben /l?3ö/ ogyodül József Attila ismerte fel egy széleskörű, a társadalom minden osztályára kiterjedő Népfront létrehozásának szükségességét.

Next

/
Thumbnails
Contents