Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

Függelék

- 2 -Tisztelt Olvasói Az 1966-68-as években az ELTO Állam- és Jogtudományi Karára felvételüket kérő jelöltek felkészültségéről és a jelöltek számára is ismeretlen, tudat alatti »'humorérzékükről’1' kivánunk némi izelitőt nyújtani ebben a gyűjteményben Tisztában vagyuk azzal, hogy munkánk nem teljesen fogja át lehetőségein­ket, igy számos megörökítésre néltő jolölti megállapitás hiányzik, Mentségül szolgáljon részünkről az a tény, hogy több napi javító munka után immunissá váltunk és egyre kevésbé voltunk képesek derülni avagy éppen megdöbbenni a gyűjteményben található megállapításokkal megtűzdelt rénrogényekon. A szerkesztés munkájáról csak annyit, hogy az egyes mondatokat vagy dolgozatrészeket az írásbeli dolgozatokból mindennemű változtatás nélkül emeltük ki. 3zek a megállapítások a dolgozat szerven részeként sem érthetőb­bek. Tisztelt Olvasó! Gondoljon olvasás közben arra, hogy miként az Ön szóra­koztatására vagy a megdöbbenésből való fclocsudása után ok kutató elmélkedés­re nyújt kiváló alkalmat o mü, úgy nekünk is "bearanyozta" napjainkat azzal a kiegészítő megjegyzéssel, hogy mi még "értékeltük" is. Egy ilyen sajátos munka, sajátos előszót kíván, igy helyesebbnek láttuk, ha megírására egyik felvételizőnket kérjük fel, Nevezett felvételiző írásbeli dolgozatában nem kisebb személyekre, mint a felvilágosodás francia alakjaira hivatkozva igy foglalta össze ezen rendhagyó mü rendhagyó előszavát: "Neveléselméleti kérdésekkel is foglalkoznak a francia felvilágosodás alakjai. Például határozottan jónak tartják, ha az elméleti tudás párősul-egy szakma kitanulásával". ?????????????" Azonban kétségbeesésre nincs ok, megnyugtatásul ismét egy felvételizőnket idézzük: "... aki elültet egy szép fát, nem biztos, hogy élvezni tudja annak zamatos gyümölcsét. Mégis elülteti! Mert beérik az valamikor. így vagyunk ni is." Ha netán e mü elolvasása után valaki még mindig nem értené meg a felvételizők irodaion és történelem tudás tárgyában vallott nézeteit, az önmagában keresse a hibát, mert felvételizőinket - mint egyikük meg is fogalmazza - megnyugtatja az a tudat, hogy nemcsak őket, de a maga korában Csonokait: "A saonellenzős, örök sötétségben élő professzorok sohasem értették meg az egyszerű nép fiai között igen népszerű diákot". X X X X

Next

/
Thumbnails
Contents