Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1969.07.10. - Körlevél - Mellékletek

KOVÁCS GIZELLA ev, v-37 3üZ s zakói hallgató.’' 1948. auguszbus 16-án született Budapesten. Anyja; Horváth Gizella a Testnevelési Főiskola vezető tanára. Apja jogász, hadbíró ezredes, az Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztályának vezetője. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kámán Kató gimnáziumban végezte. 1966-ban érettségizett ki­tűnő eredménnyel. Ugyanebben az évben nyert fel­vételt Karunk vegyész székára. Tanulmányait az 1-2-4-6. félévben kitűnő, a 3-5 • félévben jeles eredménnyel végezte. II. éves korától kozdv^ tagja a Vegyész-Tudomá­nyos Diákkörnek. Diákköri munkáját a MTA Szer­vetlen Kémiai Kutatócsoportjónál végzi. Két al­kalommal is készített.dolgozatot a.diákköri kon­ferenciára, tavaly IIc dijat nyert. Szorgalma, lelkiismeretes- munkája nemcsak tanul­mányi, hanem mozgalmi téren is jelentkezik. Két évig az évfolyam alapszorvi KISz titkára yolt, majd a Kari vezetőség tagjaként dolgozott. <Tqlen log az 2LTE KISz Bizottság tagja. Az 1968/69. tanévben a népköztársasági Tanulmányi ösztöndíj II. fokozatában részesült. A fentiek alapján KOVÁCS GIZELLÁT Népköztársa­sági Tanulmányi ösztöndíjra javasolom. . Budapest, 1969. julius 4. •JoJ ;d László s.k. dekán Dr

Next

/
Thumbnails
Contents