Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1967-1968 (HU-ELTEL 1.a.30-31.)
1967.10.19. - 1. Az egyetem 1967/68. tanévi munkatervének vitája
8 valóban conk bravúros Betoldással sikerült rendezni* Biológián ős más szakokon idíben tudtak «yakornokokut betervezni, azok nőst ódáig értek, hogy a megfelelő helyeket megszerezték maguknak és a natonatikucoknak kévénebb maradt, ahol pedig lett volna igény* Az egyebemvezotéshez beérkeztek a TTK-ról az állóéigények, de amig a másik két karról nem érkeztek meg, a vezetés nem akart a TTK-nak határozott választ adni* A jövőben az egyetelvezetés igyekezik idejében dönteni, de oz különböző körülmények miatt nem könnyű dolo; • kádár iklós rámutat arra, hogy a tudományos kutatóintézetek ag temen felállásokon lévő nunkatúrsai .jobb liulyzobDon vannak, mint az g: -;yet oni oktatók, munka és többnyire fizetés tekint ötében is* Egyes ilyen kutatóknak nem kell szükségképpen félállás, megbízottakként ic előadhatnak* v ' l’ * • V Turczl Gyula a docensi és egyetemi tanári pályázatok felterjesztésével kapcsolat b n közli. Via. jy o rektori kor levői a határidőt okt* 2o-ra hozta előbbre* Kéri a dékánokat, hogy ezt tartsák bb, minthogy a M is juliuc 1-re el bbrehozta a kinevezéseket. Á MM január 1—re már kéri az elbírált pályázatokat* s a pályázati szövegeket a november l>-i Közlönyben k vonják közzétenni. Ennek érdekében az Egyetemnek nőve. bér 1-re fel kell küldenie a pályázati szövegeket, kéri a dékánokat, h gy a felküldendő pályázati szövegek mellé csatolják - legalábbis na y körvonalakban - a kari pártszervezettel e yütt kialakított javallatokat is, hogy lehetséges legyen a Párt VB kellő időben való tájékoztatása is* tudomásul szolgál* Ma; -y károly ezután az ülést bezárja* & knf. A jegyzőkönyvet vezptte /Nagy ároly / rektor