Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1966-1967 (HU-ELTEL 1.a.27-29.)
1967.01.26. - Rektori megbeszélések TTK szervezeti felépítésének időszerű problémáiról: kémikus
n7-Nagy Károly megállapítja, hogy 4-5 évig még mostani helyükön lesznek a Kémikusok, s éppen ezért már a mostani elhelyezés mellett is valamit ki kellene alakítani* Az uj telephelyen azután ennek továbbfejlesztése fog megtörténni, vagy más változtatásokra is lesz szükség* Bruckner Győző kérdezi, hogy nem lehetne-e a szervezeti átalakítást az uj helyen elkezdeni. Az elhangzott elképzelést úgy érti, hogy a TTK-n belül bizonyos tudományszakok osztályokba vagy hasonlókba lennének csoportosítva, bizonyos idöszakonk nt változó vezetővel, és egyes dolgokban központosított adminisztráció lenne. Nagy Károly közli, hogy neki személy szerint ez a gondolat, amelyre Meisel János hívta volt fel figyemót, tetszik, észszerüsitést és jót lát benne, de előbb meg akarja hallgatni mindenki véleményét. Gerecs Árpád szerint többféle jó szisztémát lehet elképzelni, felóéve, hogy jól csinálják azt, amit megterveztek, de felmerül az a kérdés, hogy a mostani földrajzi feltételek mellett egyáltalában ki lehet-e próbálni a blokkositást /közös könyvtár, közös telep stb./. Ha az itteni eredmény jó, akkor ez megerősíti a külföldi tapasztalatokat, ha pedig rossz, nem biztos, hogj rossz az uj telephelyen is. Talán lehetne egyet-kettőt lépni ezen a területen, de ez nem lehetne a felvetett szisztéma próbája, mert ma a TTK-n nyomorúságos feltételek vannak. Nagy Károly megemlíti, hogy kémiai épületre történik a tervezés. Bruckner Győző rámutat, hogy az előtervezés során világosan látszik, hogy az üj helyen pl. közös könyvtár lesz a tanszéki kézikönyvtárokoh kivülj ós lesznek még egyéb közös használatban lévő dolgok is /nagy műszerek, üvegtechnikai stb. műhelyek/, amelyek;egyformán fognak tartozni valamennyi ott működő tanszékhez. Ez maga után vonja, hogy ezek élére főnököt kell állítani. Bruckner professzornak nincs semmi tapasztalata az ilyen közös igazgatás alatt álló, többtanazékes intézetről, s igy erről nem tud nyilatkozni. Talán a külföldön járt kollégák többet tudnak mondani erről. Nagy Károly közli, hogy az uj gazdasági mechanizmus szisztémája 1968-ban kerül bevezetésre: az üzemek, vállalatok, intézmények folyamatosan állnak erre át. Bizonyos mértékben rá van bízva a vállalati stb. vezetőkre, hogy már 1967-ben alakit - sanak ki elgondolásokat. Az egyetemen is fog történni valami a reform során: az egész szervezésben valami ésszerűsítést biztosan be fogunk vezetni. A rektor nem hiszik hogy ezt ' teljesen el lehetne halasztani a TTK uj telephelyre kerüléséig. Gerecs Árpád, szerint az, hogy az uj szisztémát a mostani helyen nem lehet kipróbálni, egyáltalában nem befolyásolja az ilyenirányú terveket. Egy ilyen blokkositási terv csak jó lehet, mert az élet - a hivatalos élet is - évrŐl-évre komplikálódik, és egy-egy egységre /tanszékre/ napról-napra több nem szakmai feladat hárul. így azoknak, akik a tanszéken belül