Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1965-1966 (HU-ELTEL 1.a.25-26.)

1966.07.27 - Nagy Károly rektor beköszöntője

- 8 -Balló Rudolfnak nagy érdemei vannak a hazai műanyagipar mögtorontósóben és kifejlesztésében. A Kari Tanács gyémántoklevél kiadását javasolja, 2/ dr, h.c. Hovebátzky Károly tanszékvezető egyetemi tanár 1906-ban szorzott matenatika-fizika szakos középiskolai tanári okle­velet. Több évtizeden keresztül tanitott középiskolában. Egyetemi tanárrá 1945-ben nevezték ki és ekkor kapott megbí­zást az Elméleti Fizikai Tanszék vezetésére. 60 éves oktató­­rEvelő munkája során a fiatalok ezreit tanította fizikára. Ma is aktiv tanára és diszdoktora Egyetemünknek, alelnökc az MTA-nak. Kiemelkedő tudományos munkásságáért kétszer részesült Kossuth-dijban. Több magas állami kitüntetés tulajdonosa, A Kari Tanács gyémántoklevél kiadását javasolja. 3/ dr. Greguss P6.1 ny, egyetemi tanár, a biológiai tudományok dok­tora, 1916 junius 6-án Egyetemünkön tanitóképzőintózeti ta­nári oklevelet szerzett. 1927- ben egyetemi magántanárrá habilitálták. 1928- tól a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola növény­tani tanszékének, majd 1940-től a szegedi Tudományegyetem növénytani tanszékének professzora és a Füvészkort igazgatója, ahol nyugalomba vonulásáig működött. Egész óletóben nagysza­bású növénytani tudományos és pedagógiai munkásságot fejtett ki, amit 258 megjelent munkája igazol. Kormányzatunk három Ízben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1958-ban a Kossuth-dij ezüst fokozatával tüntette ki. 1957/58 tanévben a szegedi egyetem rektora, 1947-től 1950-ig a szegedi egyetem Természettudományi Karának két éven át pro­­dékánja és egy éven át dékánja volt. Számos külföldi tudományos társaság tagja. 1964-ben az indiai Paleontológiái Társaság tiszteleti tagjává választotta. A Kari Tanács aranyokievei kiadását javasolja.

Next

/
Thumbnails
Contents