Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1965-1966 (HU-ELTEL 1.a.25-26.)
1966.07.01. - Szavazás pályázatok ügyében
Előadói jelenté^ ’«A A Művelődésügyi Közlöny 1966. május 1-i számában az ELTE Tudományos'Szocializmus Tanszékre meghirdetett docensi állásra egy pályázat érkezett. A pályázó Dr.Pándi Ilona mb, docens, Dr.Pándi Ilona 1911. május 2Ó-án született Szegeden, apja tisztviselő volt. 19/(-5_től 1956-ig a pártapparátusban dolgozott majd miután innen létszámcsökkentés miatt elkerült 1957-ig különböző ideiglenes munkahelyeken dolgozott. Az egyetemet levelező hallgatóként V ezte el‘jeles eredménnyel, 1957» júniusában kapott történelem tanári oklevelet. 1957-ben került az ELTE.Tud.Szoc.Tanszékére, jelenleg is itt dolgozik mint megbízott docens, a Természettudományi Kari Csoport vezetőjeként. 1959 júliusában doktori oklevelet szerzett, 1966 március 8-án megvédte kandidátusi disszertációját. Nagy tapasztalattal végzi igen jó oktatói munkáját. Hallgatói és munkatársai aefetik. A munkásmogalomban való részvételét és párttagságát 1931-től ismerték el. Tagja az ELTE Pártbizottságának és a Budapesti Pártbizottság Fegyelmi Csoportjának társadalmi munkatársa. Az utóbbi években számos tanulmánya és cikke jelent meg, A fentiok alapján javaslom dr.Pándi Ilona docensi kinevezését, figyelembevéve szakmai képzettségét és jól végzett oktatói munkáját. Budapest, 1966. június 8, Mód Aladár s,k. tv.egyetemi tanár, a szakbiz.előadója 292o7 st.sz, Jegyzőkönyv az ELTE Bölcsészettudományi Kar Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékére meghirdetett docensi állás betöltése tárgyéban tartott szakbizottsági ülésről. Jelen vannakj Arató Endre egyetemi tanár, a szakbizottság elnöke, Mód Aladár tv.egyetemi tanár, a Szakbizottság előadója és Szabad György egyetemi docens, a szakbizottság tagja. Mód Aladár egyetemi tanár a beérkezett pályázat megvizsgálása alapján javasolja dr.Pándi Ilonát a docensi állás betöltésére;tekintettel szakképzettségére, politikai fejlettségére és oktatói gyakorlatra. A bizottság megbeszélés, után a javaslatot egyhangúlag elfogadja és dr.Pándi Ilonát a docensi állásra való kinevezésre javasolja. Budapest, 1966./június 8. / * Arató Endre s.k. Mód Aladár s.k. egyetemi tanár tv. egyetemi tanár a szakbizottság elnöke • ; a szakbizottság előadója Szabad György s.k. egyetemi docens a szakbizottság tagja